Az 1848/49-iki magyar szabadságharcz és a zsidók

Dr Bernstein Béla

Tartalom

  1. A zsidók jogi helyzete 1848 elején
  2. Márczius tizenötödike és a zsidók üldözése
  3. A nemzetőrség és a zsidók
  4. Önkéntessereg, honvédség, népfölkelés és a zsidó Névsora az 1848/49-iki zsidó honvédeknek
  5. Adományok a haza oltárára és a zsidók egyéb szolgálatai
  6. A zsidók belügyei
  7. Az osztrák győzők és a zsidók
  8. Zsidók az integráczióban

Megjelent Budapest 1898.

Franklin Társulat

Fakszimile kiadás

Jókai Mór előszavával

ISBN: 978 963 327 755 3
Ár: 2 250 Ft 4 500 Ft - 50 % kedvezmény
Elérhetőség: Jelenleg raktáron

Kapcsolódó termékek

A Ludovika A Ludovika

"Legyetek bajtársiasak, emberszeretők, katonáitokat, leendő beosztottjaitokat becsüljétek meg, tisztességesen bánjatok velük".Gyűlölködést ne szítsatok egyetlen szomszéd nemzet ellen sem, mert itt, a Kárpát-medencében élünk ezer éve és még élni fognak utódaink több ezer éven keresztül. A mi eszméinket vegyétek át, legyetek utódaink, mi ígérjük, hogy benneteket mindig támogatni fogunk munkátokban, amennyiben a haza és a parancsnokaitok ezt kívánják! Szende László nyá. ezredes, egykori ludovikás akadémikus.A "ludovikás" kifejezés az idők folyamán a magyar köztudatban összeforrt a férfiasság, a hazaszeretet és az önfeláldozó bátorság fogalmával. Kik voltak ezek a bátor, fegyelmezett, nagy tudású és művelt, magasan képzett katonák, és kik az ő kései utódaik? Róluk, egykori és mai ludovikásokról szól ez a könyv.

Ár: 2 000 Ft (5 000 Ft)
"Legyetek bajtársiasak, emberszeretők, katonáitokat,...
A Hősök tere - The Heroes' square  A nemzeti kegyelet megszentelt tere - A sacred place of national tribute A Hősök tere - The Heroes' square A nemzeti kegyelet megszentelt tere - A sacred place of national tribute
Helgert Imre - Négyesi Lajos

A kötet – számos korabeli képpel illusztrálva – bemutatja a magyarság nemzeti emlékhelyévé vált Hősök terének épületeit és emlékműveit, miközben történelmi időutazásra is invitál, megidézve azokat az eseményeket, amelyeknek a tér adott helyet az elmúlt mintegy száz évben.

Ár: 2 700 Ft (5 400 Ft)
A kötet – számos korabeli képpel illusztrálva –...
Magyar honvédség 1945 – 1990 Magyar honvédség 1945 – 1990
Somogyi Győző

Hungarian defence forces 1945 – 1990

A Kossuth-díjas festőművész e kötetében bemutatja a Magyar Honvédség 1945–1990 között létrejött alakulatait, fegyvernemeit. Megismerhetjük e gazdagon illusztrált kiadványban ennek az időszaknak a viselettörténetét, a kor fegyverzetét, hadifelszerelését. Ehhez csatlakozik a haditechnikai eszközök, a katonai jelképek (zászlók, címerek) szemléletes, átfogó megjelenítése.

kiadás éve: 2019

puhafedeles, ragasztott kötés

Ár: 1 495 Ft (2 990 Ft)
Hungarian defence forces 1945 – 1990   A...
Hősök naptára Hősök naptára
Illésfalvi Péter, Maruzs Roland, Szentváry-Lukács János

Ez a könyv azért íródott, hogy a ma embere se felejtkezzen el a Nagy Háború kisembereiről. Az utókor ne csak mint hadi események kronologikus sorára gondoljon az első világháború éveire, és a harcoló, küzdelmekben elesett katonák ne szürküljenek nevekké. Hősök voltak ők, akik helytálltak a rettenetben, kitartottak a vérzivatarban, bátrak voltak, leleményesek és önfeláldozóak. Lelkesítő haditetteik sorával emlékezik ez a kötet rájuk: 1914. június 29. és 1916. december 31. között minden nap egy-egy példaértékű epizódjával.

Ár: 1 750 Ft (3 500 Ft)
Ez a könyv azért íródott, hogy a ma embere se...
Hajózni szükséges! - A magyar hadihajózás története Hajózni szükséges! - A magyar hadihajózás története
Balogh Tamás-Csonkaréti Károly-Danyikó László-Daruka Norbert-Kaiser Ferenc-Krámli Mihály

A Duna-flottilla gazdag örökségét őrző és folytató hadihajósok fontos feladata, hogy a Dunán biztosítsák a zavartalan és biztonságos hajózást, és semlegesítsék a folyó veszélyes világháborús emlékeit. A könyv szemléletesen, történelmi adatokra  és a legújabb kutatásokra alapozva, színvonalasan illusztrálva mutatja be azt az elhivatott szolgálatot, amely nem nélkülözheti a hadihajósok által megjelenített speciális katonai szaktudást sem.

Ár: 3 750 Ft (7 500 Ft)
A Duna-flottilla gazdag örökségét őrző és folytató...
1920-1945 magyar gyalogos katonáinak öltözete, felszerelése és fegyverzete 1920-1945 magyar gyalogos katonáinak öltözete, felszerelése és fegyverzete
Udovecz György

A magyar katona - Segédanyag katonai hagyományőrzők részére

A trianoni békediktátum értelmében az 1920-as években a magyar királyi Honvédségnek nem lehetett légi és folyami ereje, nehéztüzérsége és páncélozott harcjárműve, illetve vegyi és támadó jellegű műszaki alakulata. 1921 végén fogadták el a rejtett katonai kiképzést célzó törvénycikket, illetve rejtett katonai szervezeteket is létrehoztak. Bárhova kerültek is, bármilyen harci-technikai eszközt használtak is a magyar katonák, mindig olyan öltözetet viseltek, amely kifejezte a m. kir. Honvédséghez való tartozásukat. Ezen hordták felszerelésüket és fegyverzetüket, kitüntetéseiket és jelvényeiket - ezek a magyar honvédhez tartozó alaki kellékek töltik meg a kötet lapjait.

Ár: 2 880 Ft (4 800 Ft)
A magyar katona - Segédanyag katonai hagyományőrzők...
Magyar felségjelű Mi–24 harci helikopterek - Mi-24 attacks helicopters with hungarian insignia Magyar felségjelű Mi–24 harci helikopterek - Mi-24 attacks helicopters with hungarian insignia
Brandt Gyula

Album, műszaki leírás és egyben almanach ez a könyv, remek „kötelező” olvasmány gyűjtőknek, modellezőknek és a repülés iránt érdeklődőknek egyaránt. Ez a kötet mindent tartalmaz, amit a 40 magyar Mi–24-es harci helikopterről tudni érdemes, magyar és angol nyelven:
– 242 gyönyörű fotót,
– precízen szerkesztett ábrákat és tábláza¬tokat,
– színes és mindenki számára érthető műszaki leírásokat és magyarázatokat,
– repülőhonvédek által átélt és elmesélt történeteket.

magyar-angol

Ár: 4 200 Ft (8 400 Ft)
Album, műszaki leírás és egyben almanach ez a könyv,...
Illustrated Military History of Hungary Illustrated Military History of Hungary

Egy könyv, amely olvasmányos formában, ugyanakkor a tudományos követelményekből nem engedve mutatja be Magyarország hadtörténetét.Egy hadikrónika, amely megismerteti az olvasóval a magyar történelem katonai aspektusának legfontosabb tényeit és összefüggéseit, az ország beilleszkedését a nyugati kultúrkörbe, s a magyar hadügynek az európai hadügy fő folyamataival harmonizáló, illetve attól eltérő vonásait.Egy gazdagon illusztrált album több mint százhúsz látványos és különleges képpel és több mint harminc részletes hadjárati térképpel.

Egy könyv, amely olvasmányos formában, ugyanakkor a...
A vasmadarak gyógyítói - MH Légijármű Javítóüzem  Csapathagyományok sorozat A vasmadarak gyógyítói - MH Légijármű Javítóüzem Csapathagyományok sorozat

A kiadvány kétnyelvű (angol-magyar).Az MH Légijármű Javítóüzem több mint hat évtizedes fennállása során a légierő műszaki, technikai hátterének biztosításán, az igénybevétel feltételeinek megteremtésén dolgozik. Mind a múltban, mind a jelenben rátermettségükről tesznek tanúbizonyságot nemcsak itthon, hanem akár több ezer kilométerre hazánktól. Rendkívül szerteágazó és nagy pontosságot igénylő feladat végrehajtásaiknak köszönhető a repülőeszközök mindennapos üzemképessége és hadrafoghatósága. A szakterületükön elért sikerekre méltán lehetnek büszkék. Munkavégzésük szakszerűségén azonban nemcsak a repülőgépek állapota, de a személyzet élete is múlik. Az MH Légijármű Javítóüzem állományának életét és munkáját mutatja be ez a könyv, melyet ajánljuk mindazoknak a figyelmébe, akik érdeklődnek a Magyar Honvédség és a katonai repülés iránt.

Ár: 800 Ft (2 000 Ft)
A kiadvány kétnyelvű (angol-magyar).Az MH Légijármű...
Őrzők, vigyázzatok a határra! Őrzők, vigyázzatok a határra!
Pósán László – Veszprémy László – Boda József – Isaszegi János

Határvédelem, határőrizet, határvadászok a középkortól napjainkig

Ez a hiánypótló kötet nagy történelmi időtávlatot ölel fel, napjaink aktuális határbiztonsági kihívásainak összefoglalásával zárva. Tudományos alapossággal vizsgálja a határőrizet, határvédelem kérdéseit, így az olvasó egy könyvet kézbe véve alkothat véleményt a határőrizet, valamint a határvédelem helyéről és szerepéről az egyén, a társadalom, illetve az állam életében, figyelembe véve távoli és közelebbi évszázadok, továbbá a mai kor tapasztalatait.

Ár: 3 900 Ft (7 800 Ft)
Határvédelem, határőrizet, határvadászok a középkortól...
A hadvezetés titkai A hadvezetés titkai
John Laffin

A hadviselés körülményei mindig változnak. A fontos taktikák lényege azonban soha nem változott olyan sokat, mint ahogy azt számos szerző szeretné elhitetni velünk. Alkalmazásuk módszerei ugyan változhattak, de John Laffin a hadvezetési elvek történelmi láncolatának felrajzolásával kimutatja, hogy például az Anglia által a második világháború koráig alkalmazott általános taktikai alapelvek egészen a rómaiakig vezethetők vissza, a német taktikai alapelvek pedig szoros összefüggésben állnak Nagy Sándor taktikáival. John Laffin munkájában a számos híres hadvezér között szerepel Nagy Károly, Dzsingisz kán, Cromwell, Turenne, Marlborough, Clive, Washington, Napóleon, Wellington, Moltke, Rommel és Montgomery.

Ár: 992 Ft (2 480 Ft)
A hadviselés körülményei mindig változnak. A fontos...
Norfolki emberünk Norfolki emberünk
Dr. Hautzinger Gyula

A kötet szerzője a Magyar Honvédség összekötő tisztjeként bő három észtendőt szolgált Norfolkban a NATO Atlanti Főparancsnokságán. Naplószerű könyvében érzékletesen számol be arról, mit látott, gondolt, érzett egy magyar tiszt a számára szokatlan és ismeretlen környezetben.

Ár: 1 196 Ft (2 990 Ft)
A kötet szerzője a Magyar Honvédség összekötő...
Cold war to warm cooperation – Egy amerikai város magyar katonái 1950 - 2014 Cold war to warm cooperation – Egy amerikai város magyar katonái 1950 - 2014
Szentkirályi Endre

Ez az angol és magyar nyelvű, mintegy 250 képpel illusztrált könyv azoknak a Clevelandben élő amerikai–magyaroknak az elbeszélt történelme, akik az Amerikai Egyesült Államok hadseregében szolgáltak 1950-től napjainkig.

A kötet szerzője, Szentkirályi Endre Clevelandben született és nevelkedett, a debreceni egyetemen doktorált. Korábban már szerkesztett néhány visszaemlékezés-gyűjteményt, valamint közreműködött az 56Films emigrációs magyarságról szóló dokumentumfilmjeiben. Jelenleg Cleveland környékén él, angoltanár. This book is about multiple generations of Hungarian–American Clevelanders who served in the United States military since 1950. The studies in the publication are in English and Hungarian, and illustrated with almost 250 photos. Endre Szentkirályi studied English and German at Cleveland State University, earned an MA in English at the University of Akron, and a PhD at the University of Debrecen in Hungary. He has edited several books of oral histories including 56 Stories and Clevelandben még élnek magyarok?He also consulted for the 56Films documentaries Journey Home, Inkubátor, and Heritage. He currently teaches English at Nordonia High School near Cleveland

Ár: 3 900 Ft (5 200 Ft)
Ez az angol és magyar nyelvű, mintegy 250 képpel...
Az Árpádok hadserege 896–1301 - The army of the Árpád dynasty 896 - 1301 Az Árpádok hadserege 896–1301 - The army of the Árpád dynasty 896 - 1301
Somogyi Győző

A 896-ban alapított magyar állam, 1000-től keresztény Magyar Királyság, 1920-ig az egész Kárpát-medencét magában foglalta, a mai Horvátország pedig a magyar Szent Korona alá tartozó társország volt. Az Egy ezredév hadban című könyvsorozat ennek az államnak a katonai kultúráját, fegyverzetét, valamint a huszár által méltán világhírű, jellegzetes hadviseletét mutatja be – hadtörténeti korszakonként színes rekonstrukciós rajzokon, angol és magyar nyelven.
A Kárpát-medencét 894–895-ben elfoglaló magyarok vezére, Árpád nemzetsége Attila hun királyig vezette vissza családfáját, és ennek jogán vette birtokba ősei földjeit. Utódai, az Árpád-ház uralkodói 1301-ig kormányozták Magyarországot először mint nagyfejedelmek, 1000-től pedig mint keresztény királyok. Ez a hosszú időszak, amelyben Magyarország európai nagyhatalom volt, katonai szempontból négy részre tagolódik. Ezt a négy évszázadot, négy korszakot mutatják be a kötet rekonstrukciós rajzai.

magyar-angol

Kiadás éve 2017

A 896-ban alapított magyar állam, 1000-től keresztény...
„Szigorúan titkos!”?  Nemzetbiztonsági almanach  A felderítés és hírszerzés, valamint a titkos információgyűjtés elméleti és gyakorlati kérdései „Szigorúan titkos!”? Nemzetbiztonsági almanach A felderítés és hírszerzés, valamint a titkos információgyűjtés elméleti és gyakorlati kérdései
Boda József

Ez a kötet nyíltan kíván szólni a titkos információgyűjtés múltjáról, jelenéről és jövőjéről. Mindezt a 21. században bekövetkezett társadalmi, politikai változások és az informatika területén bekövetkezett robbanásszerű fejlődés nemzetbiztonságot is befolyásoló hatásai teszik indokolttá. A könyv a szakemberek számára a szaktevékenységet összefoglaló mű. Az érdeklődő „civil” olvasók számára ismeretterjesztő olvasmány, amely betekintést enged a nemzetbiztonsági szolgálatok (titkosszolgálatok) működésébe, mind a katonai, mind a polgári szervezetekre kitérve: tisztázza az alapfogalmakat; ismerteti az egyetemes hírszerzés és elhárítás vázlatos történetét; bemutatja a titkos információgyűjtésre feljogosított hazai és nemzetközi szervezetek tevékenységét.

Ár: 2 750 Ft (5 500 Ft)
Ez a kötet nyíltan kíván szólni a titkos...
Az Osztrák-Magyar Monarchia tengerészeti repülői 1911 - 1918 Az Osztrák-Magyar Monarchia tengerészeti repülői 1911 - 1918
Dr. Csonkaréti Károly - Sárhidai Gyula

A Monarchia hadseregének szerves része volt a ma kevésbé ismert tengerészeti repülőcsoport. A kötet ? számos fotóval, rajzzal, színes festménnyel illusztrálva ? bemutatja a közös haditengerészet kialakulását és viszonyát a repülőfegyvernemhez. Időrendi sorrendben tárgyalja az első világháborús bevetéseket, az elszenvedett veszteségeket és a géptípusokat. A hiánypótló mű a téma iránt érdeklődők számára érdekes olvasmány.

Ár: 1 996 Ft (4 990 Ft)
A Monarchia hadseregének szerves része volt a ma...
Hadifogolynapló Hadifogolynapló
Hermann Ernő

Az első világháború egyik legszemélyesebb emléke, lenyomata a kötet: napló, amelyet egy önkéntes katona, Hermann Ernő vezetett napról napra.

Ár: 1 800 Ft (4 500 Ft)
Az első világháború egyik legszemélyesebb emléke,...
A Magyar Honvédség képességei és a katasztrófaelhárítás kihívásai, 2000-2011 A Magyar Honvédség képességei és a katasztrófaelhárítás kihívásai, 2000-2011

"Ami bekövetkezhet, arra fel kell készülni, ami pedig még soha nem fordult elő, arra számítani kell!" E találó (Hende Csaba honvédelmi miniszter által megfogalmazott) gondolatot választották mottóul a Zrínyi Kiadónál megjelent kötet szakértő szerzői. A kiadó "Katonák békében és missziókban" című új sorozatának indító darabja igencsak aktuális témát dolgoz fel, ugyanis a XXI. század első évtizedeiben Magyarországot sem kímélték a különböző katasztrófahelyzetek. A közvéleményben vélhetően a hazánkat is sújtó árvizek és a 2010-ben bekövetkezett vörösiszapömlés megrázó képei élnek a legélénkebben. A kötet kiadásának gondolatát éppen az elmúlt évtized történései motiválták: a szerzők úgy gondolták, célszerű áttekinteni az elmúlt bő évtizedet a Magyarországot érintő katasztrófák, az arra való reagálás és a katonai szerepvállalás szempontjából. A cél, hogy tanuljunk az elkövetett hibákból és hasznosítani tudjuk a felgyülemlett tapasztalatokat.A tanulmánykötet a kérdéskör teljes körű, alapos feldolgozására vállalkozik. A katasztrófatípusok és az ellenük való védekezés bemutatását követően ismerteti a katasztrófavédelem jogi hátterét, a Honvédelmi Katasztrófavédelmi Rendszer felépítését, működését, a védelmi igazgatásnak a katasztrófavédelem nemzeti rendszerében elfoglalt helyét, szerepét. A könyv lapjain ? számtalan konkrét eset bemutatása révén ? részletes ismereteket szerezhetünk a Magyar Honvédségnek az árvízvédekezésben és a civilizációs katasztrófák felszámolásában végzett tevékenységéről és jövőbeni feladatairól.A tényekkel, adatokkal és gazdag fotóanyaggal illusztrált munkát az érintett szakemberek mellett a civil olvasók is haszonnal forgathatják, hiszen a hatékony polgári,katonai együttműködés a jövő záloga ezen a területen is.

Ár: 1 120 Ft (2 800 Ft)
"Ami bekövetkezhet, arra fel kell készülni, ami pedig...
A NAGY HÁBORÚ, 1914 - 1918  Kézzelfogható hadtörténelem A NAGY HÁBORÚ, 1914 - 1918 Kézzelfogható hadtörténelem
dr. Baczoni Tamás, dr. Balla Tibor, Bánffyné Kalav

A Zrínyi  Kiadó újdonsága az első világháború eseményeinek rendhagyó dokumentumgyűjteménye. A hadszintereken és hátországban  történtek bemutatása mellett 56 darab korabeli dokumentum (katonakönyv, gyászjelentés, kenyérjegy és hadifogolypénz) reprint nyomata, valamint egy tüzér oktatókendő és a katonák "dögcédulája" is megtalálható a dobozba csomagolt kötetben.  A háborús események jobb megértéséhez 2 darab DVD is a kötet melléklete, amelyen szakértők ismertetik az 1914-18 között történeteket.  A dokumentumgyűjtemény  páratlan képanyaga és az újranyomott dokumentumok a Hadtörténeti Intézet és Múzeum archívumából valók.

Ár: 9 730 Ft (13 900 Ft)
A Zrínyi  Kiadó újdonsága az első világháború...
Az igazi misszió Az igazi misszió
Ambrus Péter

A szerző könyvében a külföldi katonai missziókban szolgálatot teljesítő magyar katonák sokszor életveszélyes hivatását mutatja be az olvasónak. A Magyar Honvédség nemzetközi missziókban való közreműködése az elmúlt tíz évben hazánk egyik legfontosabb NATO-feladatává vált. A kötetben megszólaló katonák hitelesen számolnak be a kiemelt kockázatú afganisztáni küldetésükről, a koszovói békefenntartó tevékenységükről vagy épp a nyugat-szaharai békeszolgálatukról. Interjút olvashatunk a missziós tevékenységet felügyelő és irányító magas rangú katonatisztekkel, Tömböl László vezérezredessel, az MH Vezérkari főnökével, Juhász István alezredessel, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoki titkárával. A lélektani hadviselés titkaiba is bevezet a dr. Boldizsár Gábor ezredessel, az MH Civil-katonai Együttműködési és Lélektani Műveleti Központ parancsnokával készített beszélgetés, míg Szomolányi Sándor alezredestől, az MH Béketámogató Kiképző Központja parancsnokhelyettesétől a missziókra történő felkészítés folyamatáról tudhatunk meg érdekességeket. Nyilatkoznak a könyvben a műveleti területeken életüket nap mint nap kockára tevő katonák, katonai vezetők, az egészségügyi szolgálatostól a harcjárművezetőn át a táborparancsnokig. Az átlagember számára csupán a média rövid híreiből ismert béketámogató missziós szolgálat feladatairól, katonai és politikai hátteréről, s nem utolsósorban az izgalmas hétköznapokról megbízható és naprakész információkkal szolgál a kötet.

Ár: 1 400 Ft (3 499 Ft)
A szerző könyvében a külföldi katonai missziókban...