Légtérlovagok – MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis

Dobrainé Zám Krisztina, Kaszab Tibor, dr. Toperczer István

„Kecskemét neve a rendszerváltás óta egybecseng a repülőnapok kerozingőzös, hangos forgatagával is, ami természetesen egy kis ízelítőt ad a repülés világán kívülieknek is, hogy megismerjék ezt a zárt szakmát. Remélem, hogy ezzel a könyvvel nagyobb betekintést nyújthatunk a függöny mögé és az olvasó megismerkedhet a bázis szürke eminenciásaival is.” Ugrik Csaba dandártábornok MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis parancsnok

ISBN: 978 963 327 660 0
Terjedelem: 120 oldal
Borító típusa: 1
Ár: 1 500 Ft 2 000 Ft - 25 % kedvezmény
Elérhetőség: Jelenleg raktáron

Kapcsolódó termékek

Katonai alapismeretek (3. kiadás) Katonai alapismeretek (3. kiadás)

A Katonai alapismeretek tankönyv célja, a 14-18 éves korosztály számára segítséget nyújtson abban, hogy elsajátítsák Magyarország biztonság- és szövetségi politikájának alapjait, a hazánk honvédelmével kapcsolatos szabályzókat, az állampolgárok honvédelemmel összefüggő kötelezettségeit, és megismerjék a Magyar Honvédség felépítését, mindennapjait.

Harmadik, javított, bővített kiadás, 2015

Ár: 1 800 Ft
A Katonai alapismeretek tankönyv célja, a 14-18 éves...
Lovasíjász-fegyverzet II. - Horse archers' weapons II. Lovasíjász-fegyverzet II. - Horse archers' weapons II.
Somogyi Győző

Eurázsia nagy füves pusztáin alakult ki a lovas életmód és a lovas íjászat. A ló mint gyors közlekedési és harci eszköz, az íj mint távolható fegyver határozta meg a kor hadviselését. A pusztai lovas íjász alakja, viselete, fegyverzete, életformája, ízlése és gondolkodásmódja a századok alatt alig változott. E kötet a lovasíjász-fegyverzetet, a hadviselet módját mutatja be régészeti leletek és képes források alapján készült rekonstrukciós rajzokon.

Ár: 2 243 Ft (2 990 Ft)
Eurázsia nagy füves pusztáin alakult ki a lovas...
Magyarország hadtörténete I. A kezdetektől 1526-ig Magyarország hadtörténete I. A kezdetektől 1526-ig
Hermann Róbert

A négy kötetre tervezett Magyarország hadtörténete harminc év elteltével mutatja be újra – a korábbi összefoglalóktól némileg különböző korszakolással és eltérő hangsúlyokkal – az 1100 éves hadi históriánkat.
Az első kötet, A kezdetektől 1526-ig, a középkor hadtörténetét tárgyalja: a római időszaktól kezdődően, amikortól a Kárpát-medence mindmáig hatóan bekerült a nyugati világba, egészen a mohácsi csatáig. Ugyanakkor az összefoglaló igyekszik a korábbiaknál sokkal szervesebben bemutatni a megújuló történeti földrajzi, vár- és fegyverzettörténeti kutatások eredményeit. A könyvet mintegy 300 kép és térkép illusztrálja.

Ár: 7 425 Ft (9 900 Ft)
A négy kötetre tervezett Magyarország hadtörténete...
Legendák és titkok katonái Legendák és titkok katonái

A felderítés, a hírszerzés egyidős a harccal, a háborúval. A hadtörténelem igazolja, hogy a felderítés eredményessége, sikere vagy sikertelensége csaták, háborúk, birodalmak sorsát döntheti el. A mélységi felderítő alegységek a második világháború kezdetén jelentek meg a szemben álló államok hadseregeiben. Ezek a különlegesen kiképzett katonák ma is részét képezik valamennyi állam hadseregének és éppen speciális képességeiknek köszönhetően bevethetők bármilyen terepen és időjárási viszonyok között.Az a különleges képesség, amivel az ilyen alakulatoknál szolgáló katonák rendelkeznek egy sajátos összetartozást is követel. Összetartozást, bajtársiasságot az embert próbáló kiképzési feladatok során és a speciális műveleti feladatok alkalmával Afganisztánban, vagy éppen a Balkánon. E kötetben a volt és a jelenlegi mélységi felderítő alegységek parancsnokai bemutatják alakulataik történetét, az átélt élményeiket. A szerzők visszaemlékezéseiket követően felvázolják a felderítés, a hírszerzés jövőjét is.

Ár: 1 500 Ft (2 000 Ft)
A felderítés, a hírszerzés egyidős a harccal, a...
Válságreagáló műveletek alkalmazott társadalomtudományi aspektusai Válságreagáló műveletek alkalmazott társadalomtudományi aspektusai
Kiss Zoltán László

„…nem elegendő a szűk értelemben vett katonai-szakmai, technicista megközelítés és tudás. Egy adott katonai művelet előkészítéséhez és eredményes végrehajtásához nélkülözhetetlenek mindazon ismeretek és kutatási eredmények, amelyeket az alkalmazott társadalomtudományok (különösen a katonaszociológia) kínálnak.” (Dr. Benkő Tibor vezérezredes)

Ár: 4 125 Ft (5 500 Ft)
„…nem elegendő a szűk értelemben vett katonai-szakmai,...
A Zrínyi Miklós Katonai Akadémia története 1961-1969 A Zrínyi Miklós Katonai Akadémia története 1961-1969
M. Szabó Miklós

A sorozat harmadik kötete folytatja a tanintézet 1960-as évekbeli történetének monografikus áttekintését. E könyv fejezetein előrehaladva nyomon követhetjük azokat a lépéseket, amelyek fokozatosan teremtettek új, nagy műveltségű, több diplomával és tudományos fokozattal rendelkező tanári kart, melyre támaszkodva ki lehetett alakítani az akadémia új szervezetét. Fotókkal gazdagon illusztrálva.

Ár: 2 993 Ft (3 990 Ft)
A sorozat harmadik kötete folytatja a tanintézet...
A nemzet szárnyai - A magyar katonai repülés évszázados története A nemzet szárnyai - A magyar katonai repülés évszázados története
Bernád Dénes, Magó Károly, Punka György

Csupán két évtizede, hogy a repülőterek megnyíltak mindenki számára. A pilóták, az égben szálló szuperhősök a mindennapok embereivé lettek, és mégis megmaradtak a vágyva vágyott távoli kékség jelképeinek. Tudjuk, hogy a hangnál sebesebben száguldó gépekkel egy immár több mint hatvan esztendeje békében élő országot őriznek. Látjuk, hogy ott vannak mindenütt, ahol segíteni kell a természeti katasztrófák áldozatainak, az ellenséges indulatok közt békét teremteni kívánó, józanul gondolkodó országoknak, a humanitárius segítséget váróknak. Büszkék vagyunk, amikor repülőtudásuk előtt fejet hajtanak a legkiválóbb szakemberek és bajtársak. Egy egész világ ismeri a magyar repülőket. Ez a könyv a köszönet könyve. Tiszteletadás a hajdanvolt és a mai mindennapok magyar katonai repülő embereinek. Három olyan szerző írta, akik közül egyik sem volt harci pilóta, csak a kék égbe vágyó kisgyerek. Olyan szemmel látják a repülőket, ahogyan az olvasók többsége, de éppen ezért azt is észreveszik, amit a repülők talán maguk sem. A gépek mellett, a gépekben ? az embert. A repülők sorsában egy ország sorsát. A pilóták szélesre tárt sasszárnyaiban egy nemzet örökké vágyott, oly sokszor megcsonkított szárnyait.

Ár: 5 250 Ft (7 000 Ft)
Csupán két évtizede, hogy a repülőterek megnyíltak...
Magyar külpolitika a 20. században - Tanulmányok Magyar külpolitika a 20. században - Tanulmányok
Gazdag Ferenc, Kiss J. László

A kötet célja nem a magyar külpolitika egységes szemléletű, monografikus igénnyel történő bemutatása, hanem inkább a magyar külpolitikáról szóló vitakultúra és problématudat fejlesztése a témák, a megközelítések és a szerzők sokféleségével. Ebben az értelemben a kötet írásai a kilencvenes évek Külpolitika, valamint a Külügyi Szemle hasábjain megjelent tanulmányok hagyományait követik, laza sorba fűzve a legkülönfélébb témákat az euroatlanti csatlakozástól a szomszédpolitikán át a külpolitikai ?triád? értelmezéséig, a külpolitika konszenzuskultúrájáig és a külpolitika változását taglaló elméletekig. A kötet ezért egyfajta kísérlet arra, hogy a magyar külpolitika figyelmének előterében álló problémákról diagnózissal szolgáljon.

Ár: 2 400 Ft (3 200 Ft)
A kötet célja nem a magyar külpolitika egységes...
70 év után a Gulágról - Volt hadifoglyok visszaemlékezései 70 év után a Gulágról - Volt hadifoglyok visszaemlékezései
Dobos Erzsébet

A „gulag” szót először általános iskolás koromban hallottam, a hatvanas évek elején, amikor szabadszellemű, lenyűgözően művelt és bátor fiatal történelem tanárnőnk, Román Józsefné beszélt a sztálini Szovjetunióról, a koncepciós perekről, a koncentrációs táborokról és még sok másról is, ami akkoriban tabu volt. És mivel az irodalmat is ő tanította nekünk, rögtön könyvet is ajánlott hozzá, Szolzsenyicin: Iván Gyeniszovics egy napja című könyvét. Még aznap este végigolvastam, a döbbenettől, hogy „ilyen van?” le sem tudtam tenni, mint ahogyan később Lengyel József írásait sem. Édesapám is megjárta a hadifogságot, az ő korosztályából – 1918-ban született – ki nem? És nemcsak ő, mások sem nagyon beszéltek róla, nem illett, nem volt szabad, nem mertek, nem volt beszédtéma még nagyon sokáig. Olyan homályos volt az egész, miért, hogyan, hová vitték őket, miért büntették még egyszer azokat, akik közül sokan – Édesapám is – a Don kanyart is megjárták. Mennyi tragédia, mennyi fájdalom, menynyi keserűség! Mit vétettek? Kinek? Miért engedték? 2008 nyarán a kezembe kerültek Édesapám feljegyzései, melyeken 1997. június 27.-i dátummal látott el. Ez a nap orosz hadifogságból történt visszatérésének 50. évfordulója volt. Akkor persze már tudtam, mi is volt ez a hadifogság, de mégis megdöbbentett hogy még ennyi idő multán is milyen erővel dolgoztak benne és milyen pontosan megmaradtak ezek az emlékek. Édesapám akkor már nagyon rossz állapotban volt, én mentem helyette ügyet intézni, így kerültem el a Volt Hadifoglyok Bajtársi Szövetségébe. Ez olyan közösségi hely volt, ahova mindig be lehetett menni, és mentek is az idős emberek beszélgetni, megosztani, felidézni az emlékeket. Meglepett, hogy mennyi hasonlóság van a sorsok között és hogy több mint 60 év után is mennyire pontosan idézik fel a részleteket. Közben pedig eldöntöttem, hogy nemcsak végighallgatom, hanem fel is jegyzem mindenkiét aki hajlandó beszélni a hadifogság alatti megpróbáltatásokról.

Ár: 2 550 Ft (3 000 Ft)
A „gulag” szót először általános iskolás koromban...
Homokvihar Bagdadban -  Magyar katonák az iraki válságkezelésben 1991-2011 Homokvihar Bagdadban - Magyar katonák az iraki válságkezelésben 1991-2011
Torma Béla- Wagner Péter

A történettudomány és a szépirodalom határán egyensúlyozó műben eltérő nézőpontokból, de mégis szerves egységben mutatják be a szerzők az 1991 és 2011 közötti magyar részvételt az iraki válságkezelésben.  A könyv az irak?iráni háború végétől az amerikai fegyveres erők kivonulásáig mutatja be a térség politikai, hatalmi és gazdasági konfliktusait, melyek igazi áldozata az iraki nép volt. Az összetett folyamatok rengetegében a kötet iránymutatást nyújthat, hogy - miként a szerző, Torma Béla írja - a fehér és fekete között felfedezzük a szürkét, netán a feketét se lássuk olyan sötétnek, vagy a hivatalos fehéret sem patyolattisztának?.

Ár: 3 375 Ft (4 500 Ft)
A történettudomány és a szépirodalom határán...
1920-1945 magyar gyalogos katonáinak öltözete, felszerelése és fegyverzete 1920-1945 magyar gyalogos katonáinak öltözete, felszerelése és fegyverzete
Udovecz György

A magyar katona - Segédanyag katonai hagyományőrzők részére

A trianoni békediktátum értelmében az 1920-as években a magyar királyi Honvédségnek nem lehetett légi és folyami ereje, nehéztüzérsége és páncélozott harcjárműve, illetve vegyi és támadó jellegű műszaki alakulata. 1921 végén fogadták el a rejtett katonai kiképzést célzó törvénycikket, illetve rejtett katonai szervezeteket is létrehoztak. Bárhova kerültek is, bármilyen harci-technikai eszközt használtak is a magyar katonák, mindig olyan öltözetet viseltek, amely kifejezte a m. kir. Honvédséghez való tartozásukat. Ezen hordták felszerelésüket és fegyverzetüket, kitüntetéseiket és jelvényeiket - ezek a magyar honvédhez tartozó alaki kellékek töltik meg a kötet lapjait.

Ár: 3 600 Ft (4 800 Ft)
A magyar katona - Segédanyag katonai hagyományőrzők...
Katonai kártyák – kártyázó katonák Katonai kártyák – kártyázó katonák
Jánoska Antal-Facsar Mihály

Ennek a könyvnek a lapjain minden a kártyákról szól, jelesül a katonai kártyákról.

Ár: 3 750 Ft (5 000 Ft)
Ennek a könyvnek a lapjain minden a kártyákról szól,...
A Ludovika egykor és most A Ludovika egykor és most
Siposné Kecskeméthy Klára – B. Kalavszky Györgyi

A ludovikás kifejezés az idők folyamán a magyar köztudatban összeforrt a férfiasság, a hazaszeretet és az önfeláldozó bátorság fogalmával. Kik voltak ezek a vitéz, fegyelmezett, nagy tudású és művelt, magasan képzett katonák, és kik az ő kései utódaik?

Róluk, egykori és mai ludovikásokról szól ez a könyv, amely A Ludovika című kiadványunk bővített és átdolgozott kiadása.

Kiadás éve: 2018

Ár: 6 900 Ft (9 200 Ft)
A ludovikás kifejezés az idők folyamán a magyar...
Kis magyar hadtörténet Kis magyar hadtörténet

Egy könyv, amely olvasmányos formában, ugyanakkor a tudományos követelményekből nem engedve mutatja be Magyarország hadtörténetét.Egy hadikrónika, amely megismerteti az olvasóval a magyar történelem katonai aspektusának legfontosabb tényeit és összefüggéseit, az ország beilleszkedését a nyugati kultúrkörbe, s a magyar hadügynek az európai hadügy fő folyamataival harmonizáló, illetve attól eltérő vonásait.Egy gazdagon illusztrált album több mint százhúsz látványos és különleges képpel és több mint harminc részletes hadjárati térképpel.

Ár: 4 875 Ft (6 500 Ft)
Egy könyv, amely olvasmányos formában, ugyanakkor a...
Az ojtozi csata 1917 Hősiesség, hazaszeretet, összetartozás 2017 Az ojtozi csata 1917 Hősiesség, hazaszeretet, összetartozás 2017
Brummer Krisztián – Dimény Zoltán – Farkas Balázs – Firtl Mátyás – Gottfried Barna – Grezsa István – Hegedűs Elemér – Illésfalvi Péter – Nagy Szabolcs – Pollmann Ferenc – Tamás Sándor – Tibád Sándor

Egy igazán különleges kötetet tart a kezében az olvasó. 2017-ben emlékeztünk az ojtozi csata 100 éves évfordulójára.

Az erre az alkalomra született tanulmányokat és beszédeket tartalmazza ez a nem mindennapi kiadvány.

Ár: 3 900 Ft (5 200 Ft)
Egy igazán különleges kötetet tart a kezében az...
Honvédelmi alapismeretek munkafüzet Honvédelmi alapismeretek munkafüzet

TARTALOMJEGYZÉK

Alaki felkészítés

Hadtörténelmi alapismeretek

Túlélési ismeretek

Lőelmélet

A Magyar Honvédség

Haditechnikai ismeretek

Egészségügyi ismeretek

Térkép- és tereptani alapismeretek

Biztonságpolitikai és válságreagáló alapismeretek

Általános katonai ismeretek

Hadijogi alapismeretek

Képjegyzék

Kiadás éve 2019

152 oldal

Ár: 1 500 Ft
TARTALOMJEGYZÉK   Alaki felkészítés Hadtörténelmi...
A Ludovika A Ludovika

"Legyetek bajtársiasak, emberszeretők, katonáitokat, leendő beosztottjaitokat becsüljétek meg, tisztességesen bánjatok velük".Gyűlölködést ne szítsatok egyetlen szomszéd nemzet ellen sem, mert itt, a Kárpát-medencében élünk ezer éve és még élni fognak utódaink több ezer éven keresztül. A mi eszméinket vegyétek át, legyetek utódaink, mi ígérjük, hogy benneteket mindig támogatni fogunk munkátokban, amennyiben a haza és a parancsnokaitok ezt kívánják! Szende László nyá. ezredes, egykori ludovikás akadémikus.A "ludovikás" kifejezés az idők folyamán a magyar köztudatban összeforrt a férfiasság, a hazaszeretet és az önfeláldozó bátorság fogalmával. Kik voltak ezek a bátor, fegyelmezett, nagy tudású és művelt, magasan képzett katonák, és kik az ő kései utódaik? Róluk, egykori és mai ludovikásokról szól ez a könyv.

"Legyetek bajtársiasak, emberszeretők, katonáitokat,...
A szabadság hídja A szabadság hídja
Paul Lemaire

Paul Lemaire második világháborús körutazása egy ausztriai fogolytáborban - szökéssel - indult, és Budapesten keresztül vezetett vissza otthonába, Franciaországba. Megjárta a Fő utcai és a weimari börtönt, de a háború derekán évekig élt Budapesten háborítatlan, civil életet. A szerző közvetítésében egy idáig ismeretlen szemszögből rajzolódik ki a háború, ami hitelesen mutatja be az akkori budapesti mindennapokat, a francia?magyar barátságot, egy család küzdelmeit és a háború végét.

Paul Lemaire második világháborús körutazása egy...
Háború a nép között - Esettanulmányok a negyedik generációs hadviselés történetéből Háború a nép között - Esettanulmányok a negyedik generációs hadviselés történetéből
Kiss Álmos Péter

E kötet azokat az alapelveket keresi, amelyekkel egy demokratikus európai állam kormánya idegen segítség nélkül is meg tud felelni a kihívásnak, ugyanakkor a törvény és az erkölcs határain belül tud maradni, meg tudja őrizni nemzeti kultúráját és hagyományait, illetve meg tudja tartani értékeit, szabadságjogait és életmódját.

E kötet azokat az alapelveket keresi, amelyekkel egy...
Keteltu katonak Keteltu katonak

MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Zászlóalj

Ár: 750 Ft (1 000 Ft)