A hagymakupolák árnyékában - Egy katonadiplomata visszaemlékezései

Tömösváry Zsigmond

A könyv szerzőjének oroszországi kiküldetése (1993. július 25. – 1998. augusztus 2.) emblematikus módon két válsághelyzet - a parlament ostroma és a pénzügyi-banki szféra 1998-as összeomlása - közötti időszakot öleli fel, a jelcini Oroszország átmenetét a totalitárius államból a demokráciába, annak minden ellentmondásával, konfliktusaival. A visszaemlékezés sajátos, katonai szempontból, tudományos igényességgel készült korrajz a ’90-es évek Oroszországáról, az orosz bel- és külpolitikáról, mindenekelőtt pedig a biztonság- és védelempolitikáról, Magyarország és Oroszország kétoldalú katonai kapcsolatairól, a NATO keleti bővítésének oroszországi fogadtatásáról. Mindezek mellett színes és érdekes leírás Moszkváról, és a meglátogatott volt szovjet tagköztársaságokról.

ISBN: 978 963 327 7287
Elérhetőség: Jelenleg nem kapható

Kapcsolódó termékek

A magyar királyi folyamerők és fegyverzetük 1920-1945 A magyar királyi folyamerők és fegyverzetük 1920-1945
Dr. Csonkaréti Károly-Sárhidai Gyula:

A két világháború között a Magyar Királyság katonai felső vezetése ? előrelátó módon ? jelentős erőfeszítéseket tett a hadihajós fegyvernem fenntartására és fejlesztésére. Az aprólékos anyaggyűjtés eredményeként napvilágot látott jelen kötet ? a szakszerű leírást számos dokumentum, rajz, fotó és festmény felhasználásával illusztrálva ? bemutatja a korabeli Magyar Folyamerők valamennyi úszóegységét, azok technikai jellemzőit és fedélzeti fegyverzetét.

Ár: 3 743 Ft (4 990 Ft)
A két világháború között a Magyar Királyság katonai...
A Doberdótól a Dolomitokig     Útikönyv az első világháború magyar emlékeit keresőknek II. A Doberdótól a Dolomitokig Útikönyv az első világháború magyar emlékeit keresőknek II.

Az első világháború emlékhelyeit bemutató sorozat második kötete az olasz frontra viszi el az emlékeket keresőket

Ár: 4 125 Ft (5 500 Ft)
Az első világháború emlékhelyeit bemutató sorozat...
A magyar honvéd énekeskönyve - fakszimile (Újdonság) A magyar honvéd énekeskönyve - fakszimile (Újdonság)
Péczely Attila

Péczely Attila (1897–1964) a Budapesti Orvostudományi Egyetemen végzett, tanulmányaival párhuzamosan a Zeneakadémián Kodály Zoltán előadásait hallgatta, akivel később szoros munkakapcsolatba került. Mestere álltal kontrolláltan gyűjtötte össze Zala megye, majd Vásárhely környékének dalait.

Ár: 4 425 Ft (5 900 Ft)
Péczely Attila (1897–1964) a Budapesti Orvostudományi...
A stratégia a modern korban - Bevezetés a stratégiai tanulmányokba A stratégia a modern korban - Bevezetés a stratégiai tanulmányokba
Baylis, Wirtz -Cohen

Az új, alapvető fontosságú szakkönyv a politikai célú szervezett erőszak kérdéseit, annak hagyományos és legújabb kori alkalmazását helyezi a középpontba. A hagyományos és új stratégiai elgondolások jelentőségét világítja meg, és segíteni kívánja a háború és béke összetett kérdéseinek megértését a 21. század elején. Szerzői szakterületük kiemelkedő képviselői, akik a stratégia elméletét és gyakorlatát közérthető formában és olvasmányos stílusban tárgyalják. A kötet remek bevezető a stratégiai tanulmányokba mindazok számára, akik érdeklődnek a politikatudomány és a nemzetközi kapcsolatok iránt.

Ár: 3 150 Ft (4 200 Ft)
Az új, alapvető fontosságú szakkönyv a politikai célú...
Magyar hadizászlók Magyar hadizászlók
Somogyi Győző

A magyar hadizászlóknak a Kossuth-díjas szerző által e kötetbe rajzolt története exkluzív módon jeleníti meg Magyarország históriáját 800-tól napjainkig. Három jól elhatárolható korszakot vetít elénk:Az ősmagyar zászlók (800-1000) az Atilla-nemzetség fő zászlajának turul totemállat-ábrázolásától a fejedelmi Árpád-dinasztia vörös-ezüst sávos jelképéig terjedő korszakát, majd a Magyar Királyság (1000-1800) időszakának keresztény szimbolikáit. E korszak fő zászlómotívumai a vörös-ezüst Árpád-sávok, a vörös alapon zöld hármas halmon álló apostoli kettős kereszt, valamint Szűz Mária, a Magyarok Nagyasszonya.Végezetül a XVIII. század vége, amikor is megszületett háromszínű zászlónk, a nemzeti trikolór az addigi címer vörös-ezüst-zöld színeiből. Ennek címeres állami, címer nélküli nemzeti és farkasfogas katonai változatai jelentik a magyar zászlót napjainkig.Az eredeti szemlélettel, művészi látásmóddal alkotott mű az "EGY EZREDÉV HADBAN" sorozat legfrissebb tagjaként a szimbolika, vexillológia felől közelítvén bontja ki teljességében a magyar történelmet.

Ár: 2 243 Ft (2 990 Ft)
A magyar hadizászlóknak a Kossuth-díjas szerző által e...
Családi ház 5   - Az épület külső burkolata Családi ház 5 - Az épület külső burkolata
Kószó József

A házépítés évszázadok óta jelentős esemény a családok életében, jól dönteni nem egyszerű feladat. Könyvünk széles ismertetőt ad az Európában alkalmazott megoldásokra, hasznos tanácsokat ad, illusztrációkkal, fotókkal, szerkezeti rajzokkal segítve a döntést és a kivitelezést.

Ár: 1 238 Ft (1 650 Ft)
A házépítés évszázadok óta jelentős esemény a családok...
Magyar királyi honvédség 1868 – 1914 Magyar királyi honvédség 1868 – 1914
Somogyi Győző

896-ban alapított magyar állam, 1000-től keresztény Magyar Királyság, 1920-ig az egész Kárpát-medencét magában foglalta, a mai Horvátország pedig a magyar Szent Korona alá tartozó társország volt. Az "Egy ezredév hadban" könyvsorozat ennek az államnak a katonai kultúráját, fegyverzetét, a huszár által méltán világhírű jellegzetes hadviseletét mutatja be hadtörténeti korszakonként színes rekonstrukciós rajzokon, angol és magyar nyelven.

896-ban alapított magyar állam, 1000-től keresztény...
A magyar katonai rádiófelderítés története A magyar katonai rádiófelderítés története
Dékány István - Szőnyi István

A rádiófelderítés már a második világháborúban igen jelentős szerepet játszott a hadműveletek megtervezése és végrehajtása során, fontossága vitathatatlanná vált az egyéb felderítési módok mellett. A könyv egyrészt egységes rendszerbe foglalja az önálló magyar rádiófelderítés hatvanéves történetének fejezeteit, másrészt emléket állít a távírászoknak, értékelőknek, rejtjelmegfejtőknek, parancsnokoknak és beosztottjaiknak, akiknek munkája következtében a magyar katonai rádiófelderítés nemzetközileg elismert szolgálati ággá nőtte ki magát.

A rádiófelderítés már a második világháborúban igen...
A világháborúk magyar katonái 1914 - 1918, 1939 - 1945 A világháborúk magyar katonái 1914 - 1918, 1939 - 1945
Somogyi Győző

Könyvünk olyan katonák egyenruháit és fegyverzeteit mutatja be, akiknek jelentős része végigharcolta mindkét világháborút.

Könyvünk olyan katonák egyenruháit és fegyverzeteit...
Az Adriától a Kárpátokig - Útikönyv az első világháború magyar emlékeit keresőknek III. Az Adriától a Kárpátokig - Útikönyv az első világháború magyar emlékeit keresőknek III.
Bedécs Gyula

Nálunk csak egy kis darabka földön és rövid ideig ropogtak a fegyverek az első világháború idején, ezért hazánkban a harcoknak is csak kevés tárgyiasult emléke van. Nehéz azonban úgy a nemzeti örökség részévé tenni katonáink helytállását, kegyelettel adózni elesett családtagjaink bátorsága előtt és megidézni a szörnyű éveket, hogy az emlékezetnek alig van konkrét kapaszkodója a közvetlen környezetünkben...

Ár: 3 750 Ft (5 000 Ft)
Nálunk csak egy kis darabka földön és rövid ideig...
Nikápolytól Mohácsig - Nagy csaták sorozat Nikápolytól Mohácsig - Nagy csaták sorozat
Pálosfalvi Tamás

A Nagy csaták című sorozat második kötete a mohácsi csata előzményeit tárja fel. A szerző könyvének első fejezeteiben bemutatja a korabeli Európát és hadseregeit, a magyar hadszervezet fejlődését, valamint az Oszmán Birodalom felemelkedését és hadseregét. A szép kiállítású könyv százharminc év hadi krónikájából azokat a legjellemzőbb ütközeteket, ostromokat, csatákat tárgyalja, amelyeket a Magyar Királyság egy olyan hatalom ellen vívott, amely katonailag valamennyi európai kortársánál erősebb volt, és amely folyamatos hódításra rendezkedett be. Magyarország minden erejét megfeszítve kényszerült felvenni az egyenlőtlen küzdelmet, amely kezdettől fogva súlyos vereségekkel és végső bukással fenyegetett. Zsigmond és Mátyás csupán feltartóztathatták, késleltethették az oszmán előrenyomulást. Mátyás királynak az osztrákokkal vívott csatái megmutatták, hogy a hasonló társadalmi és katonai berendezkedésű ellenfelekkel szemben a magyar hadak nem játszottak alárendelt szerepet. Az Oszmán Birodalom ekkor olyan erős hadsereggel rendelkezett, hogy még a középkori Magyarországnál sokkal erősebb Habsburg Birodalomnak is közel kétszáz évébe telt, amíg az oszmán hatalmat sikerült végleg megroppantania. Mindennek fényében a középkori Magyar Királyság hősies küzdelme a vereségek dacára is csak elismerést érdemel. Ez a könyv - közel kétszáz illusztrációval, térképekkel, életrajzokkal és a fennmaradt korabeli forrásokból vett idézetekkel - ennek a küzdelemnek a bemutatására vállalkozik.

Ár: 3 375 Ft (4 500 Ft)
A Nagy csaták című sorozat második kötete a mohácsi...
A nemzetközi migráció és korunk biztonságpolitikai kihívásai A nemzetközi migráció és korunk biztonságpolitikai kihívásai
Szabó A. Ferenc

A nemzetközi migráció korunkban került a világ érdeklődésének homlokterébe: világméretű dinamikáját a társadalmi-gazdasági ösztönzők, szívóhatások határozzák meg; felgyorsítják a folyamatot, s az erőszak miatt erős torzulások közepette zajlik. ?A globális egységét újra visszanyert világ tehát éppen ott és abban nem globális, amiben leginkább annak kellene lennie. Ha a gazdálkodás, a tőke, a politikai rendszerek tekintetében megnyilvánuló szabad versengést nem hagyja az emberiség kiterjedni a nemzetközi migrációra, az emberek tényleg szabad és korlátok nélküli áramlására, akkor már leküzdöttnek vélt válságoknak nézünk elébe? - írja a szerző művében.

Ár: 2 235 Ft (2 980 Ft)
A nemzetközi migráció korunkban került a világ...
A magyar katonai repülés története 1938 - 2008 A magyar katonai repülés története 1938 - 2008
Szabó József - M. Szabó Miklós

A katonai repülés krónikája szerves részét képezi a magyar haderő, a Magyar Honvédség históriájának, ugyanakkor része az egyetemes magyar repüléstörténetnek is. Így a katonai alakulatoknál folyó repülőkiképzés főbb eseményei nemcsak a katonai repülés, hanem az egyetemes magyar repülés fejlődéstörténetének is meghatározó állomásai voltak az elmúlt hét évtizedben. A szerzők a tárgyalt időszak szervezeti, szervezési, harcászati és haditechnikai ismérvei mellett hangsúlyosan szólnak könyvükben a harci technikát kezelő emberről, a személyi állományról. A magyar repülőcsapatok története során a hajózóállomány mindenkori harcértékében, hadrafoghatósági szintjében kifejeződik a parancsnokok és beosztottak, a mérnök-műszaki és más kiszolgáló állomány áldozatos, önzetlen és felelősségteljes munkája. A repülő-szakfőnökségek, -magasabbegységek, -egységek és -alegységek mindennapos tevékenységükkel bizonyították, hogy készek a haza légterének védelmére. A szerzők dokumentumértékű fekete-fehér és színes fotókkal illusztrált történeti áttekintésünkben kötelességünknek érezték, hogy emléket állítsanak mindazoknak a hajózó és más beosztású repülőkatonáknak, akik repülési feladataik végrehajtása közben a legdrágábbat, az életüket áldozták a haza légterének megvédéséért.

A katonai repülés krónikája szerves részét képezi a...
 A Légjáró -  Petróczy István, az első magyar katonai repülő élete A Légjáró - Petróczy István, az első magyar katonai repülő élete
Révész Tamás

A Magyar Légierő 75. évfordulója apropója kapcsán igazi csemege ez a magyar repüléstörténet egyik nagy szervezőjéről, az első magyar katonai pilóta életéről szóló monográfia. Petróczy István életútjáról eddig még nem jelent meg összefoglaló munka, és a szerző közel tízéves kutatómunkájának eredményeképpen eddig publikálatlan, hiánypótló információk is napvilágot láttak ebben a könyvben.

A Magyar Légierő 75. évfordulója apropója kapcsán...
A Magyar Honvédség képességei és a katasztrófaelhárítás kihívásai, 2000-2011 A Magyar Honvédség képességei és a katasztrófaelhárítás kihívásai, 2000-2011

"Ami bekövetkezhet, arra fel kell készülni, ami pedig még soha nem fordult elő, arra számítani kell!" E találó (Hende Csaba honvédelmi miniszter által megfogalmazott) gondolatot választották mottóul a Zrínyi Kiadónál megjelent kötet szakértő szerzői. A kiadó "Katonák békében és missziókban" című új sorozatának indító darabja igencsak aktuális témát dolgoz fel, ugyanis a XXI. század első évtizedeiben Magyarországot sem kímélték a különböző katasztrófahelyzetek. A közvéleményben vélhetően a hazánkat is sújtó árvizek és a 2010-ben bekövetkezett vörösiszapömlés megrázó képei élnek a legélénkebben. A kötet kiadásának gondolatát éppen az elmúlt évtized történései motiválták: a szerzők úgy gondolták, célszerű áttekinteni az elmúlt bő évtizedet a Magyarországot érintő katasztrófák, az arra való reagálás és a katonai szerepvállalás szempontjából. A cél, hogy tanuljunk az elkövetett hibákból és hasznosítani tudjuk a felgyülemlett tapasztalatokat.A tanulmánykötet a kérdéskör teljes körű, alapos feldolgozására vállalkozik. A katasztrófatípusok és az ellenük való védekezés bemutatását követően ismerteti a katasztrófavédelem jogi hátterét, a Honvédelmi Katasztrófavédelmi Rendszer felépítését, működését, a védelmi igazgatásnak a katasztrófavédelem nemzeti rendszerében elfoglalt helyét, szerepét. A könyv lapjain ? számtalan konkrét eset bemutatása révén ? részletes ismereteket szerezhetünk a Magyar Honvédségnek az árvízvédekezésben és a civilizációs katasztrófák felszámolásában végzett tevékenységéről és jövőbeni feladatairól.A tényekkel, adatokkal és gazdag fotóanyaggal illusztrált munkát az érintett szakemberek mellett a civil olvasók is haszonnal forgathatják, hiszen a hatékony polgári,katonai együttműködés a jövő záloga ezen a területen is.

Ár: 2 100 Ft (2 800 Ft)
"Ami bekövetkezhet, arra fel kell készülni, ami pedig...
Az Erdélyi Fejedelemség hadserege 1559 - 1690 - The army of Transylvania 1559 - 1690 Az Erdélyi Fejedelemség hadserege 1559 - 1690 - The army of Transylvania 1559 - 1690
Somogyi Győző

896-ban alapított magyar állam, 1000-től keresztény Magyar Királyság, 1920-ig az egész Kárpát-medencét magában foglalta, a mai Horvátország pedig a magyar Szent Korona alá tartozó társország volt. Az "Egy ezredév hadban" könyvsorozat ennek az államnak a katonai kultúráját, fegyverzetét, a huszár által méltán világhírű jellegzetes hadviseletét mutatja be hadtörténeti korszakonként színes rekonstrukciós rajzokon, angol és magyar nyelven.
Az Erdélyi Fejedelemség hadserege 1559 - 1690 - The army of Transylvania 1559 - 1690 Az Erdélyi Fejedelemség hadserege 1559 - 1690 - The army of Transylvania 1559 - 1690
Somogyi Győző

896-ban alapított magyar állam, 1000-től keresztény Magyar Királyság, 1920-ig az egész Kárpát-medencét magában foglalta, a mai Horvátország pedig a magyar Szent Korona alá tartozó társország volt. Az "Egy ezredév hadban" könyvsorozat ennek az államnak a katonai kultúráját, fegyverzetét, a huszár által méltán világhírű jellegzetes hadviseletét mutatja be hadtörténeti korszakonként színes rekonstrukciós rajzokon, angol és magyar nyelven.
Somogyi Győző
Ár: 2 243 Ft (2 990 Ft)
896-ban alapított magyar állam, 1000-től keresztény...
Repülőgép-anyahajók és repülőgép-hordozók 1912-2005 Repülőgép-anyahajók és repülőgép-hordozók 1912-2005
Dr. Bak József-Sárhidai Gyula

A repülőgépek hadihajón történő alkalmazása 94 évvel ezelőtt, 1912-ben kezdődött. Az azóta eltelt közel egy évszázad alatt számos hajótípust dolgoztak ki a feladat megoldására. A repülőgép-anyahajó kizárólag vízi repülőgépeket szállított és üzemeltetett. A repülőgép-hordozó hajó fel- és leszállófedélzete, katapultjai, korszerű irányítóberendezései révén kerekes repülőgépek üzemeltetésére alkalmas. A helikopter-hordozó hajó főleg helikoptereket szállított a tengeralattjárók ellen, és partraszállási műveletek támogatására. A ferde fedélzetű cirkálók, vagy tengeralattjáró-elhárító cirkálók lényegében a repülőgép-hordozós technika hiányosságainak kiküszöbölésére jöttek létre. A kötet ezeket a tengeri hadiflottaeszközöket veszi sorra olyan részletességgel, melyre ez idáig a hazai haditechnikai szakirodalomban nem volt példa. A könyvet képek és szerkezeti rajzok illusztrálják.

Ár: 2 993 Ft (3 990 Ft)
A repülőgépek hadihajón történő alkalmazása 94 évvel...
Sírva vígad…Avagy egy honvéd díszőr emlékeiből – 32 Sírva vígad…Avagy egy honvéd díszőr emlékeiből – 32
Benyó György

Benyó György akkor került a seregbe, a díszőrséghez tizenkét évre, amikor a legnagyobb volt a káosz az országban: a rendszerváltás után. A pontosan tucat esztendő alatt elgondolkodott többek között azon, miért éri meg katonának lenni és miért nem? Mit veszített a fiatalság és a társadalom azzal, hogy nincs sorkatonaság? Miként él és mozog a mai katonaság, ahol a vezetők kihasználják a legénységi állomány hazaszeretetét, hitét, egy eszmét, amiért ezt érdemes csinálni? Hogyan befolyásolták, befolyásolják a katonák életét? A szerző izgalmas, mondanivalóval és magvas gondolatokkal tüzdelt kötetéből kiderül, hogy a szerző miért választotta ezt a küzdelmes, mégis, oly szép pályát.

Ár: 2 933 Ft (3 450 Ft)
Benyó György akkor került a seregbe, a díszőrséghez...
Érték, teljesítmény, siker - Tanulmányok, esszék a katonapedagógia, katonai antropológia köréből Érték, teljesítmény, siker - Tanulmányok, esszék a katonapedagógia, katonai antropológia köréből
Harai Dénes

Tartalom: "Itt, Közép-Európában, mi magyarok is a történelem szövődményeiben élünk, szétszakadt világok zakatolnak, különösen az idősebb nemzedékekben. Jelen korunkban a kis népek visszaveszik valódi történelmüket és hőseiket, igyekeznek elszakadni mindattól, ami évtizedeken keresztül fogva tartotta őket. Ebben a helyzetben a neveléstudomány és annak részeként a katonapedagógia is stratégiai ágazat" - tartja a szerző, aki a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karának egyetemi tanára. Szakterülete a pedagógia, pedagógiai antropológia, a felnőttoktatás, valamint a személyközi kommunikáció. E témakörben írt tanulmányait, esszéit adja közre a kötet.

Ár: 2 400 Ft (3 200 Ft)
Tartalom: "Itt, Közép-Európában, mi magyarok is a...
Egy békésebb világ eszközei – Fegyverzetellenőrzés, leszerelés és non-proliferáció Egy békésebb világ eszközei – Fegyverzetellenőrzés, leszerelés és non-proliferáció
Péczeli Anna, N.Rózsa Erzsébet

A kézikönyvként és tankönyvként egyaránt használható, közérthető nyelven megírt kötet szerzői a Külügyminisztérium, a Magyar Külügyi Intézet és a Stratégiai és Védelmi Kutató Központ szakértői.

Ár: 3 383 Ft (3 980 Ft)
A kézikönyvként és tankönyvként egyaránt használható,...