A honvédelmi alkotmányosság 30 éve Magyarországon 1988 – 2017

Till Szabolcs

A szerző 1988-ban kötelezte el magát a haza katonai védelme szolgálatára. Az elmúlt 30 év során szerencséje volt közreműködni a honvédelemre vonatkozó alapvető szabályozások kidolgozásában és elemzésében, eljutott – különböző időpillanatokban – a vizsgálat tárgya szempontjából alapvető jelentőségű helyszínekre, döntő módon a NATO Védelmi Akadémián, Rómában teljesített szolgálata során.
A volt Bibó Szakkollégistának így alkalma volt megtapasztalni azt, hogy a különböző szövetséges nemzeteknél hogyan fejezik ki a tiszteletüket, hálájukat a katonai szolgálat teljesítőivel szemben: legyen az a Hősök Napjával összefüggésben az arlingtoni sírkertben, vagy pedig az Olasz Katolikus Tábori Lelkészi Szolgálatnál – Kapisztrán Szent János tevékenységére emlékezve.
Az utóbbi példakép egykori jogtudományi aktivitása is erősítette a szerző azon hitvallását, hogy a biztonságpolitikai környezet változásaira reflektáló jogász-politológusként feladata a szolgálati kötelezettségein túl is hozzájárulni az alkotmányos környezet kialakításához.
Alapelve a katonai tevékenység jogi feltételeit úgy fejleszteni, hogy az az alkotmányos funkció ellátását ne akadályozza. Ez a szemlélet tükröződik jelen kötete oldalain is.

ISBN: 9789633275436
Ár: 3 150 Ft 4 200 Ft - 25 % kedvezmény
Elérhetőség: Jelenleg raktáron