A Magyar Honvédség évkönyve 2016

Tartalomjegyzék:
A Magyar Honvédség feladatai, fő célkitűzései 2016-ban
A Magyar Honvédség szervezeti struktúrája
A Honvéd Vezérkar szervezeti felépítése
A Honvéd Vezérkar vezetői állományának bemutatása
A HVK Vezérkari Titkárság és a HVK Csoportfőnökségeinek bemutatása
Nemzetközi katonai szerepvállalás béketámogató és válságkezelő műveletekben
Gyakorlatok
Határvédelemmel kapcsolatos feladatok
A Magyar Honvédség technikai fejlesztésének főbb eredményei
Az oktatás rendszere és helyzete
Tudományos élet
Altisztek a Magyar Honvédségben
Toborzás, önkéntes tartalékos rendszer
A Magyar Honvédség társadalmi kapcsolatai
A Magyar Honvédség kommunikációs tevékenysége
MH Összhaderőnemi Parancsnokság
Az MH Összhaderőnemi Parancsnokság alárendelt szervezetei
Támogató szervezetek
Az MH Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság alárendelt szervezetei
Az MH Logisztikai Központ alárendeltségébe tartozó szervezetek
A Honvéd Vezérkar Főnök közvetlen alárendeltségébe tartozó szervezetek
A Magyar Honvédségfgel, hadtudományi, hadtörténeti és biztonságpolitikai témákkal kapcsolatos, 2016-ban megjelent művek
A Magyar Honvédséget érintő legfontosabb jogi szabályzók 2016-ban

Elérhetőség: Jelenleg nem kapható

Kapcsolódó termékek

A magyar hadiipar története - A kezdetektől napjainkig 1880 - 2015 A magyar hadiipar története - A kezdetektől napjainkig 1880 - 2015
Dombrády Lóránd, Germuska Pál, Kovács Géza Péter, Kovács Vilmos

Ez a gazdagon illusztrált kötet a mindenkori magyar haderő haditechnikai ellátását és felszerelését biztosító háttéripar történetét mutatja be a magyarországi modern gyáripar kialakulásától, az 1880-as évektől napjainkig, a 2010-es évekig. Ezt az ellátóipart többnyire hadiiparnak nevezték, az 1950-60-as években középgépipar elnevezéssel is illették, manapság - a védelem és a biztonság megváltozott körülményeihez és feltételeihez igazodva - pedig inkább védelmi iparról beszélnek.

Ár: 4 725 Ft (6 300 Ft)
Ez a gazdagon illusztrált kötet a mindenkori magyar...
A siker kulcsa az együttműködés - MH Civil-katonai Együttműködési és Lélektani Műveleti Központ Csapathagyományok sorozat A siker kulcsa az együttműködés - MH Civil-katonai Együttműködési és Lélektani Műveleti Központ Csapathagyományok sorozat

A kiadvány kétnyelvű (angol - magyar). Napjaink megváltozott biztonsági környezetében megnőtt a helyi konfliktusok valószínűsége. Ez megköveteli az összes résztvevő tevékenységének összehangolását. Katonai oldalról ezt a feladatot a civil-katonai együttműködés intézményrendszere látja el. E kiadvány a XXI. századi hadviselés gyermekeit, a civil-katonai együttműködési (CIMIC) és a lélektani-műveleti (PSYOPS) képességeket tárja az olvasó elé.Ezen képességek nélkül ma már elképzelhetetlen lenne a katonai műveletek sikere. Tevékenységükkel hidat képeznek a civil lakosság és a katonai erők között. Magyarország esetében a NATO-csatlakozást követően merült fel az igény a CIMIC-képesség kialakítására. A CIMIC szakmai bázisára támaszkodva pedig lehetővé vált a lélektani műveleti képesség bevezetése a Magyar Honvédség tevékenységi körébe.A Központ szakállománya gyakorlatilag a megalakulás pillanatától NATO készenléti szolgálatot és missziós feladatokat lát el. A kötet szerzői arra törekedtek, hogy a Központ mindössze nyolcéves, de annál eseménydúsabb történetének ismertetése során a két új képességet magába foglaló alakulatot bemutassa az érdeklődőknek. Teszik ezt sok képpel illusztrálva, hogy szemléletesen vázolhassák fel a szerteágazó feladatokat és a bekövetkezett fejlődést.A szervezetnek nemzeti kötelezettségei is vannak, hiszen részt vállalnak mind az ország védelemében, mind a katasztrófa-elhárítás feladataiban.Aki ezt az albumot lapozgatja, megismerheti az alakulat mindennapi életét, tevékenységét is. A fotók pedig bepillantást engednek távoli országok kultúrájába és az ott élők világába is.Ez a fiatal alakulat nevet és megbecsülést szerzett magának a rendkívül összetett és bonyolult feladatok eredményes megoldásával itthon és a szövetségesek előtt is. Munkájuk bizonyítja, hogy gyorsan változó korunk kihívásaira igenis lehet jó és hatékony válaszokat adni.

Ár: 1 500 Ft (2 000 Ft)
A kiadvány kétnyelvű (angol - magyar). Napjaink...
A terrorizmus csapdájában A terrorizmus csapdájában
Horváth L. Attila

A könyv - többek között - olyan kérdésekre keres választ, mint: Kik lehetnek az áldozatok, kik az elkövetők? Melyek lehetnek a terrorcsoportok lehetséges célpontjai? Miért ezek? Hogyan, miként választják ki és veszélyeztetik akcióik helyszíneit a terroristák? Lehet-e és ha igen, hogyan lehetséges védekezni a terrortámadások ellen?

Ár: 3 000 Ft (4 000 Ft)
A könyv - többek között - olyan kérdésekre keres...
Pro Militum Artibus - A hadtudományért Pro Militum Artibus - A hadtudományért
Ungvár Gyula

Az ezredfordulón, dr. Ungvár Gyula javaslatára a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Intézményi Tanácsa, a 2000. július 18-án kelt határozatával megalapította a Pro Militum Artibus (a hadtudományért) kitüntető címet, amelyet 2004-től posztumusz is adományozott. A kitüntetés célja a Magyar Honvédség, valamint a Magyar Néphadsereg, illetve a magyar katonai felsőoktatás szervezeti-technikai fejlesztése érdekében dolgozó, ezen a téren elévülhetetlen érdemekkel rendelkező, de - bármilyen okból - tudományos fokozatot nem szerzett elődök tevékenységének elismerése, emlékének megőrzése.

Az ezredfordulón, dr. Ungvár Gyula javaslatára a...
A magyar repülő - és űrorvostan története A magyar repülő - és űrorvostan története
Dr.Remes Péter-Dr. Grósz Andor-Dr. Szabó József

E könyv először tesz kísérletet a magyar repülő- és űrorvostan kezdetektől napjainkig tartó történetének felvázolására. A mind sikeresebben működő katona-egészségügybe ágyazva ismerhetjük meg a magyar repülőorvosi tevékenység létrejöttét, fejlődését, zászlóvivőit. Emlékezhetünk azokra, akik alapítói voltak a magyar katona-egészségügynek, azon belül a repülő- és űrorvostan fejlődésének. Olvashatunk a repülő- és űrorvostan megteremtőiről, valamint e megszületett új tudományterület továbbfejlesztőiről és eredményeiről.

E könyv először tesz kísérletet a magyar repülő- és...
ACÉLKOCKA – Pályakezdő Altisztek KéziKönyve ACÉLKOCKA – Pályakezdő Altisztek KéziKönyve
Kriston István főtörzszászlós, a Magyar Honvédség vezénylőzászlósa

A Magyar Honvédségben 2019 szeptemberében indult az „Acélkocka” Altisztképzési Rendszer. A teljesítmény- és tudásorientált képzési program a folyamatos képzés lehetőségével párhuzamosan az életre szóló karrier lehetőségét is magában foglalja.

A Magyar Honvédség Vezető Altiszti Kara által összeállított Pályakezdő Altisztek KéziKönyvének célja, hogy az altisztek választott hivatását megalapozó elméleti és gyakorlati ismereteket nyújtva felkészítsen első beosztásuk kihívásaira.

Figyelembe véve a biztonsági környezet átalakulását, a Magyar Honvédséggel szemben támasztott követelményeket, valamint a Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program célkitűzéseit, a Honvéd Altiszti Karnak mind az oktatás, mind a képzés–kiképzés területén lépést kell tartania e változásokkal.

A kézikönyv fejezetei részletesen foglalkoznak az altiszti értékekkel, a pályakezdő altisztek szerepével, a fegyelemmel és a kiképzéssel, az egyenruha viselésének szabályaival, a beosztottak vezetésével, a velük történő kommunikációval, illetve a feladatok sikeres végrehajtásának módjával.

A Mellékletekben többek között megtalálható

• az Altiszti eskü szövege,

• a rendfokozatok,

• szabályzók,

• NATO egyezményes jelek,

• az 5-pontos harcparancs – amely a parancsnoki munka alapja –,

• valamint a rendszeresített egyéni gyalogsági fegyverek ismertetői is.

A kiadvány mosható, gyűrhető, időjárástűrő, sárban, fagyban, hóban használható, így a leendő altisztek kiképzésük során bármilyen körülmények között haszonnal forgathatják.

Ár: 2 400 Ft (3 200 Ft)
A Magyar Honvédségben 2019 szeptemberében indult az...
Lovasíjász-fegyverzet I. - Horse archers' weapons I. Lovasíjász-fegyverzet I. - Horse archers' weapons I.
Somogyi Győző

Eurázsia nagy füves pusztáin alakult ki a lovas életmód és a lovas íjászat. A ló mint gyors közlekedési és harci eszköz, az íj mint távolható fegyver határozta meg a kor hadviselését. A pusztai lovas íjász alakja, viselete, fegyverzete, életformája, ízlése és gondolkodásmódja a századok alatt alig változott. E kötet a lovasíjász-fegyverzetet, a hadviselet módját mutatja be régészeti leletek és képes források alapján készült rekonstrukciós rajzokon.

Ár: 2 243 Ft (2 990 Ft)
Eurázsia nagy füves pusztáin alakult ki a lovas...
A katonai repülőszakember-képzés Szolnokon 1967 – 1996 A katonai repülőszakember-képzés Szolnokon 1967 – 1996

Ár: 3 825 Ft (5 100 Ft)
A volt császári és királyi 83-as és 106-os gyalogezredek története A volt császári és királyi 83-as és 106-os gyalogezredek története
Doromby József

Ez a fakszimile kötet az 1934-ben megjelent könyv hasonmása, amely akkoriban 1200 számozott példányban jelent meg. A szerző – aki maga is a 83. gyalogezredben kezdte katonai szolgálatát hadapród-tiszthelyettesként, majd az első világháború idején harctéri magatartása folytán vitézzé avatták – történelmi hűségre törekedve, a Hadilevéltárban feltalálható eredeti dandár- és hadosztályiratokból állította össze művét, támaszkodva közben a bajtársak magán-feljegyzéseire és beszámolóira is. A könyv a szombathelyi gyalogezredek első világháborús hadi tetteinek állít emléket, továbbá közread egy gazdag tiszti, altiszti és legénységi életrajzgyűjteményt, valamint a 83. ezred állományába tartozó tisztek és tisztjelöltek névjegyzékét. A kötetet számos térképvázlat és korabeli fénykép illusztrálja.

Ár: 4 800 Ft (6 400 Ft)
Ez a fakszimile kötet az 1934-ben megjelent könyv...
Kis magyar hadelmélet Kis magyar hadelmélet
Nagy Miklós Mihály

A modern hadügy geográfiai és geopolitikai vonatkozásait tárgyaló hadelméleti kötetet tart kezében az olvasó. Könyvünk az első ilyen témájú vállalkozás a magyar hadtudomány történetében; átfogó képet ad korunk fegyveres erői és a földrajzi viszonyok szoros kapcsolatáról, és annak megjelenési formáiról. A hadsereg életét teljesen átható geográfiai elemek mellett az olvasó részletesen tájékozódhat a katonaföldrajz szépirodalmi vonatkozásairól, az egyetemes katonai utazástörténetről, a politikai földrajz, valamint a geopolitika hadtudományi kérdéseiről. Megismerkedhet a katonaföldrajz históriájával, a katonai földrajzi gondolkodás kultúrtörténetével, amelyeket együtt geostratégiának nevezünk.

Ár: 2 235 Ft (2 980 Ft)
A modern hadügy geográfiai és geopolitikai...
A Zrínyiek a magyar és a horvát históriában A Zrínyiek a magyar és a horvát históriában

Szerk.:Bene Sándor, Hausner Gábor A Zrínyi család tagjai a magyar és a horvát nemzeti történelem hősei, s főként a 17. században élt testvérpárt, Zrínyi Miklóst és Pétert irodalmi és politikai munkáságuk révén a modern magyar és horvát nemzettudat alapító atyái között tartjuk számon. Nyolc magyar és négy horvát kutató arra vállalkozott, hogy a Zrínyi család legjelentősebb tagjairól egyfajta virtuális ?ősgalériát? állítson össze. A maga nemében egyedülálló, tudományos újdonságként értékelhető összeállításban helyet kaptak a Subics ősőkről, a Szigetvár védelmében 1566-ban vértanúságot szenvedett Zrínyi Miklósról, annak fiáról és unokájáról, IV. és V. Zrínyi Györgyről, a költő és hadvezér Zrínyi Miklósról, testvéréről, az 1670-ben összeesküvés vádjával lefejezett Zrínyi Péterről, valamint kettejük híres gyermekeiről, Zrínyi Ádámról és Ilonáról, valamint az utolsó Zrínyiről, a király fogságában elhunyt Zrínyi János Antalról szóló tanulmányok. A könyv függelékében pedig egy igazi kuriózum olvasható: a költő és hadvezér Zrínyi Miklós megbízásából az 1660-as években készült, a Zrínyiek életét feldolgozó, mind ez idáig kiadatlan családtörténet. Az ősök emlékének, képmásának megörökítése hozzájárul az emlékezet fenntartásához, de egyben például, mintául is szolgál a kései utódoknak. A Zrínyi Kiadó által gondozott, fekete- fehér és színes fotókkal gazdagon illusztrált kötet jó szolgálatot tesz annak érdekében, hogy az olvasó a meglévőnél sokrétűbb és árnyaltabb képet kapjon a mediterrán, illetve a közép-európai kultúra között közvetítő szerepet játszó Zrínyiek életéről, működéséről, példájáról.

Ár: 3 743 Ft (4 990 Ft)
Szerk.:Bene Sándor, Hausner Gábor A Zrínyi család...
A Magyar Honvédség közreműködése Koszovó válságkezelésében, 1999-2011 A Magyar Honvédség közreműködése Koszovó válságkezelésében, 1999-2011

A volt Jugoszlávia szétesése miatt Koszovóban is kialakult helyzet jóval bonyolultabb egy egyszerű területi hovatartozási és etnikai vitánál. A probléma rendezése rendkívül nehéz helyzet elé állítja az érintett feleket, mivel Koszovó egy olyan történelmi örökséggel rendelkező terület, amelyet gyakorlatilag minden ott élő nemzetiség a sajátjának akar.Koszovó biztonsági helyzete leginkább arra hívja fel a figyelmet, hogy a Nyugat-Balkán államai számára a valódi lehetőség a békés egymás mellett élésre, valamint az egyéb biztonsági kockázatok megakadályozására csak egyfajta nemzetek feletti unióban történő együttélés lehet.A Magyar Honvédség nemzetközi szerepvállalásainak egyik legnagyobb kihívása éppen ezért az ötvenezer fővel, harminckilenc ország közreműködésével megalakult KFOR békefenntartói műveleteiben való részvétel, amelynek keretein belül katonáink 1999 óta látnak el békefenntartói feladatokat Koszovóban. Ez alatt az időszak alatt számos kontingens váltotta egymást és járult hozzá a béke fenntartásához és a helyiek életkörülményeinek javításához.E missziós alakulatok működési körzetét, feladatait és mindennapi életét mutatja be könyvünk, számos dokumentummal és színes fotóval illusztrálva, amelynek eredményeként átfogó és sokoldalú képet kapunk arról a tizenkét évről, amely a Magyar Honvédség egyik leghosszabb, ám legeredményesebb NATO-missziójának tekinthető.

Ár: 1 950 Ft (2 600 Ft)
A volt Jugoszlávia szétesése miatt Koszovóban is...
A Nagy Háború öröksége A Nagy Háború öröksége
Dr. Sallay Gergely

Ez a kötet a Hadtörténeti Múzeum leggazdagabb gyűjteményi anyagába, az első világháború írásos, képi és tárgyi emlékeibe enged különleges bepillantást – magyar szemszögből. Az 1914–1918 között dúló világháború centenáriumára elkészített állandó kiállítás válogatott műtárgyainak bemutatásával az intézmény munkatársai a háború különféle aspektusaival ismertetik meg az olvasót.

Ár: 7 200 Ft (9 600 Ft)
Ez a kötet a Hadtörténeti Múzeum leggazdagabb...
Hazánk dicsőségére - 160 éves a Magyar Honvédség Hazánk dicsőségére - 160 éves a Magyar Honvédség
Dr. Markó György, Dr. Lugosi József

A kötet a fennállásának 160 évfordulóját ünneplő Magyar Honvédség ?emlékkönyve?. A közreadott félszáz tanulmány áttekinti a honvédség történetét 1848-tól napjainkig. Sorra veszi a honvédség anyagi eszközeit, tárgyalja a katonai járműgyártást és a térképészet állomásait, a lelki gondozást, megismertet a magyar haderő kitüntetéseivel, jelvényeivel, zászlóival. Számtalan színes és fekete-fehér fotóval illusztrálva.

Ár: 4 875 Ft (6 500 Ft)
A kötet a fennállásának 160 évfordulóját ünneplő...
Az első világháború és a Habsburg Monarchia bukása Az első világháború és a Habsburg Monarchia bukása
Manfried Rauchensteiner

Az első világháború kirobbanásának, I. Ferenc József császár ebben játszott szerepének, a soknemzetiségű Monarchia erre adott válaszainak s e közel 600 évig fennálló birodalom széthullásának története máig nem veszített drámaiságából. Ugyanakkor számos összefüggés csak mostanra vált világossá. A kötetben szó esik a politikai és háborús gondolkodás közti különbségről csakúgy, mint a Német Birodalommal kötött szövetségről, a szükségállapotról és a háborús hétköznapokról. A kiváló osztrák történész által megírt könyv az első világháború közép-európai enciklopédiája. Manfried Rauchensteiner a Bécsi Egyetem (Universität Wien) osztrák történelem tanszékének professzora, 2005-ig pedig a bécsi Hadtörténeti Múzeum (Heeresgeschichtlichen Museum) igazgatója volt.

Ár: 10 800 Ft (14 400 Ft)
Az első világháború kirobbanásának, I. Ferenc József...
Magyar katonaság 1768 - 1848 Magyar katonaság 1768 - 1848
Somogyi Győző

A 896-ban alapított magyar állam, 1000-től keresztény Magyar Királyság, 1920-ig az egész Kárpát-medencét magában foglalta, a mai Horvátország pedig a magyar Szent Korona alá tartozó társország volt. Az "Egy ezredév hadban" könyvsorozat ennek az államnak a katonai kultúráját, fegyverzetét, a huszár által méltán világhírű jellegzetes hadviseletét mutatja be hadtörténeti korszakonként színes rekonstrukciós rajzokon, angol és magyar nyelven.

A 896-ban alapított magyar állam, 1000-től keresztény...
Katonapszichológia III. Katonapszichológia III.

Szerk.: Zelimir Pavlina - Zoran Komar Részlet a horvát nyelvű kiadáshoz készült előszóból: "A Katonapszichológia című kézikönyv az alkalmazott pszichológia egyik fontos területéről szól. Kiadásával az a célunk, hogy széles körű áttekintést nyújtsunk a demokratikus társadalmak modern katonapszichológiájának ismeretanyagából, a szakirányú kutatások során szerzett hazai tapasztalatokból, a honvédő háború folyamán felszínre került és értéket szakmai információkból."

Ár: 3 750 Ft (5 000 Ft)
Szerk.: Zelimir Pavlina - Zoran Komar Részlet a horvát...
Hadifogolynapló Hadifogolynapló
Hermann Ernő

Az első világháború egyik legszemélyesebb emléke, lenyomata a kötet: napló, amelyet egy önkéntes katona, Hermann Ernő vezetett napról napra.

Ár: 3 375 Ft (4 500 Ft)
Az első világháború egyik legszemélyesebb emléke,...
A katona antropológiája A katona antropológiája
Harai Dénes

A különböző szemléletekkel ellentétben, a háború önmagában nem műveltség vagy barbárság kérdése, sokkal inkább a mindenkori hatalmi-politikai-gazdasági intézményrendszer működésének függvénye, következménye.

Ár: 3 400 Ft (4 000 Ft)
A különböző szemléletekkel ellentétben, a háború...
Ejtőernyősök - Leventék, sorkötelesek és sportolók - A polgári ejtőernyőzés története Magyarországon Ejtőernyősök - Leventék, sorkötelesek és sportolók - A polgári ejtőernyőzés története Magyarországon
Boda József

Ez a könyv emléket állít a „bátrak sportját” művelő civil ejtőernyősöknek, akik átélték a merészség örömét és megteremtették ezt a sportágat hazánkban.
Másrészt az a célja a kötetnek, hogy ösztönözze az extrém sportok iránt érdeklődő fiatalokat, vigyék tovább az ejtőernyőzés hagyományait.

Ár: 4 125 Ft (5 500 Ft)
Ez a könyv emléket állít a „bátrak sportját” művelő...