A szabadság ára - A Kadhafi-álom szertefoszlik

Marosi Antal

2011 tavasza "arab tavasz". Így fog bevonulni a történelembe, az arab világ szabadságharcának kezdeteként. Marosi Antal haditudósító, aki megjárta a Balkán és a Közel-Kelet hadszíntereit, Tunéziába, majd Líbiába utazott, hogy lássa, miként bukik meg Kadhafi, a rettegett diktátor, és hogyan küzd egy nemzet a szabadságáért. Ott volt a fegyveres konfliktusoknál, és nemegyszer hajszálon múlott az élete. Háromszor kelt útra, és minden alkalommal érzékeny szimattal talált rá azokra az emberekre, akiknek tettei formálták, alakították ezt a szabadságharcot. Találkozásairól, a háború dúlta városok mindennapi életről és az adott ország gazdasági hátteréről szerzett benyomásait naplójában rögzítette, amely most Zrínyi Kiadó gondozásában jelent meg.

ISBN: 9789633275337
Szélesség: 163
Magasság: 188
Terjedelem: 188 oldal, kb. 80-100 színes kép
Ár: 2 625 Ft 3 500 Ft - 25 % kedvezmény
Elérhetőség: Jelenleg raktáron

Kapcsolódó termékek

Inter arma caritas – Fegyverek között a szeretet  20 éves a katolikus püspökség (DVD melléklettel) Inter arma caritas – Fegyverek között a szeretet 20 éves a katolikus püspökség (DVD melléklettel)

Az egyházak képviselői jelen voltak helyőrségekben és missziókban egyaránt. Ott voltak az ünnep, az öröm idején, de akkor is, amikor katonáink a halál árnyékában jártak. Biztattak, segítettek és vigasztaltak. Munkájuk gazdagítja a Magyar Honvédség hétköznapjait, legyen szó gyermektáborokról, zarándoklatokról, családi napokról. Ez a kötet gazdagon illusztrálva és DVD segítségével mutatja be személyes vallomásokon, visszaemlékezéseken keresztül azt az elhivatott szolgálatot, amelyet a tábori lelkészek végeznek a honvédelem ügyéért.

Ár: 3 750 Ft (5 000 Ft)
Az egyházak képviselői jelen voltak helyőrségekben és...
Hősök naptára Hősök naptára
Illésfalvi Péter, Maruzs Roland, Szentváry-Lukács János

Ez a könyv azért íródott, hogy a ma embere se felejtkezzen el a Nagy Háború kisembereiről. Az utókor ne csak mint hadi események kronologikus sorára gondoljon az első világháború éveire, és a harcoló, küzdelmekben elesett katonák ne szürküljenek nevekké. Hősök voltak ők, akik helytálltak a rettenetben, kitartottak a vérzivatarban, bátrak voltak, leleményesek és önfeláldozóak. Lelkesítő haditetteik sorával emlékezik ez a kötet rájuk: 1914. június 29. és 1916. december 31. között minden nap egy-egy példaértékű epizódjával.

Ár: 2 625 Ft (3 500 Ft)
Ez a könyv azért íródott, hogy a ma embere se...
A remény rabjai - Irodalmi antológia A remény rabjai - Irodalmi antológia

Szerk.: Eszes Máté A Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Írószövetség legutóbbi közös irodalmi pályázatának gróf Batthyány Lajos születésének 200. évfordulója volt a témája. Az antológia a beérkezett legszínvonalasabb pályaművekből ad közre egy csokorra valót.

Ár: 1 125 Ft (1 500 Ft)
Szerk.: Eszes Máté A Honvédelmi Minisztérium és a...
A Zrínyi Miklós Katonai Akadémia története 1970-1979 A Zrínyi Miklós Katonai Akadémia története 1970-1979
M. Szabó Miklós

A Zrínyi Miklós Katonai Akadémia történetét feldolgozó sorozat negyedik kötete az 1970-es évek eseményeit tekinti át. A Magyar Néphadsereg soha nem tapasztalt jelentős korszerűsítési folyamaton ment keresztül a ?70-es években. Ez kihívást, s egyben új feladatokat jelentett az akadémia vezetése, tanárai, hallgatói állománya számára. A kötet fejezetei bemutatják azt a hatalmas ütemű felsőoktatási reformsorozatot, mely elvezetett a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem létrejöttéhez.

Ár: 2 243 Ft (2 990 Ft)
A Zrínyi Miklós Katonai Akadémia történetét feldolgozó...
Katonai informatika a XXI. század elején Katonai informatika a XXI. század elején
Dr. Munk Sándor

Ez a könyv átfogó képet kíván nyújtani a katonai informatika jelenlegi helyzetéről, beleágyazva az informatika általános kereteibe. Ennek során áttekinti és értékeli a szakterület terminológiai kérdéseit, bemutatja a szakmai és az ismeretterjesztő irodalomban előforduló értelmezéseket, valamint ismerteti a jelentősebb katonai informatikai rendszereket, alkalmazásokat és eszközöket. A szerző reményei szerint egyaránt hasznos olvasmány lehet a katonai informatikával foglalkozó szakemberek és az informatika kérdései iránt érdeklődő olvasóközönség számára is.

Ár: 2 235 Ft (2 980 Ft)
Ez a könyv átfogó képet kíván nyújtani a katonai...
Légtérlovagok – MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis Légtérlovagok – MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis
Dobrainé Zám Krisztina, Kaszab Tibor, dr. Toperczer István

„Kecskemét neve a rendszerváltás óta egybecseng a repülőnapok kerozingőzös, hangos forgatagával is, ami természetesen egy kis ízelítőt ad a repülés világán kívülieknek is, hogy megismerjék ezt a zárt szakmát. Remélem, hogy ezzel a könyvvel nagyobb betekintést nyújthatunk a függöny mögé és az olvasó megismerkedhet a bázis szürke eminenciásaival is.” Ugrik Csaba dandártábornok MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis parancsnok

Ár: 1 500 Ft (2 000 Ft)
„Kecskemét neve a rendszerváltás óta egybecseng a...
Szupertitkos alakulat - Az MN 1480 hadműveleti-harcászati rakétadandár története (1963?1991) Szupertitkos alakulat - Az MN 1480 hadműveleti-harcászati rakétadandár története (1963?1991)
M. Szabó Miklós

A kötetben a szerző a közel 30 éven át az 5. önálló harckocsiezredként ismert, Tapolcán települt 5. önálló rakétadandár történetét dolgozta fel. A könyv lapjain megismerhetjük a Magyar Néphadsereg fő csapásmérő erejének, a magyar hadtörténelem legkorszerűbb, adott esetben legpusztítóbb, de szerencsére ?éles? helyzetben soha nem alkalmazott harci kötelékének fegyverzetét, kiképzésének hétköznapjait. A hadműveleti-harcászati rakétadandár a Magyar Néphadsereg egyik elit alakulatává nőtte ki magát, ahol a szolgálatot teljesítők többsége megtiszteltetésnek vette, hogy részese lehet ennek a kollektívának. A könyv tiszteletadás és elismerés azon tiszti, tiszthelyettesi sor- és polgári állománynak, akik rövidebb-hosszabb ideig a dandár állományában felelősségteljesen és önzetlenül magas színvonalon végezték munkájukat.

A kötetben a szerző a közel 30 éven át az 5. önálló...
70 év után a Gulágról - Volt hadifoglyok visszaemlékezései 70 év után a Gulágról - Volt hadifoglyok visszaemlékezései
Dobos Erzsébet

A „gulag” szót először általános iskolás koromban hallottam, a hatvanas évek elején, amikor szabadszellemű, lenyűgözően művelt és bátor fiatal történelem tanárnőnk, Román Józsefné beszélt a sztálini Szovjetunióról, a koncepciós perekről, a koncentrációs táborokról és még sok másról is, ami akkoriban tabu volt. És mivel az irodalmat is ő tanította nekünk, rögtön könyvet is ajánlott hozzá, Szolzsenyicin: Iván Gyeniszovics egy napja című könyvét. Még aznap este végigolvastam, a döbbenettől, hogy „ilyen van?” le sem tudtam tenni, mint ahogyan később Lengyel József írásait sem. Édesapám is megjárta a hadifogságot, az ő korosztályából – 1918-ban született – ki nem? És nemcsak ő, mások sem nagyon beszéltek róla, nem illett, nem volt szabad, nem mertek, nem volt beszédtéma még nagyon sokáig. Olyan homályos volt az egész, miért, hogyan, hová vitték őket, miért büntették még egyszer azokat, akik közül sokan – Édesapám is – a Don kanyart is megjárták. Mennyi tragédia, mennyi fájdalom, menynyi keserűség! Mit vétettek? Kinek? Miért engedték? 2008 nyarán a kezembe kerültek Édesapám feljegyzései, melyeken 1997. június 27.-i dátummal látott el. Ez a nap orosz hadifogságból történt visszatérésének 50. évfordulója volt. Akkor persze már tudtam, mi is volt ez a hadifogság, de mégis megdöbbentett hogy még ennyi idő multán is milyen erővel dolgoztak benne és milyen pontosan megmaradtak ezek az emlékek. Édesapám akkor már nagyon rossz állapotban volt, én mentem helyette ügyet intézni, így kerültem el a Volt Hadifoglyok Bajtársi Szövetségébe. Ez olyan közösségi hely volt, ahova mindig be lehetett menni, és mentek is az idős emberek beszélgetni, megosztani, felidézni az emlékeket. Meglepett, hogy mennyi hasonlóság van a sorsok között és hogy több mint 60 év után is mennyire pontosan idézik fel a részleteket. Közben pedig eldöntöttem, hogy nemcsak végighallgatom, hanem fel is jegyzem mindenkiét aki hajlandó beszélni a hadifogság alatti megpróbáltatásokról.

Ár: 2 550 Ft (3 000 Ft)
A „gulag” szót először általános iskolás koromban...
Caliver Books package Caliver Books package

Ár: 22 720 Ft
 
A szabadságharc hadművészete 1848 - 1849 A szabadságharc hadművészete 1848 - 1849
Csikány Tamás

A szerző bemutatja a katonai vezetés különböző szintjeit és módjait, így a hadászati és a harcászati szintű vezetést, a várharcok vezetését és a "kisháborús" műveletek irányítását. A szabadságharc egyes eseményeit, illetve időszakát kiragadva kívánjuk bemutatni a katonai vezetést elősorban a magyar, de kikerülhetetlenül az osztrák oldalon is.

Ár: 4 650 Ft (6 200 Ft)
A szerző bemutatja a katonai vezetés különböző...
A katona antropológiája A katona antropológiája
Harai Dénes

A különböző szemléletekkel ellentétben, a háború önmagában nem műveltség vagy barbárság kérdése, sokkal inkább a mindenkori hatalmi-politikai-gazdasági intézményrendszer működésének függvénye, következménye.

Ár: 3 400 Ft (4 000 Ft)
A különböző szemléletekkel ellentétben, a háború...
Vaskor Vaskor
Gáll István

Az ötvenes évek kezdetén, amikor még zöldfülű fiatalember voltam, s zöld volt a határparolim, és ezeknek a novelláknak első változatát vagy vázlatát kezdő íróként leírtam, fiatalosan tapasztalatlan volt az egész ország, optimistán és gyanútlan vak hittel fogadtuk az új rendet, amely bonyolult külső és belső okok miatt torzult vaskor-rá, pedig ifjúságára, mint aranykorra szeretne visszaemlékezni az ember. (Gáll István)

Ár: 878 Ft (1 170 Ft)
Az ötvenes évek kezdetén, amikor még zöldfülű...
Magyarország hadtörténete I. A kezdetektől 1526-ig Magyarország hadtörténete I. A kezdetektől 1526-ig
Hermann Róbert

A négy kötetre tervezett Magyarország hadtörténete harminc év elteltével mutatja be újra – a korábbi összefoglalóktól némileg különböző korszakolással és eltérő hangsúlyokkal – az 1100 éves hadi históriánkat.
Az első kötet, A kezdetektől 1526-ig, a középkor hadtörténetét tárgyalja: a római időszaktól kezdődően, amikortól a Kárpát-medence mindmáig hatóan bekerült a nyugati világba, egészen a mohácsi csatáig. Ugyanakkor az összefoglaló igyekszik a korábbiaknál sokkal szervesebben bemutatni a megújuló történeti földrajzi, vár- és fegyverzettörténeti kutatások eredményeit. A könyvet mintegy 300 kép és térkép illusztrálja.

Ár: 7 425 Ft (9 900 Ft)
A négy kötetre tervezett Magyarország hadtörténete...
Katonapszichológia II. Katonapszichológia II.

Szerk.: Zelimir Pavlina - Zoran Komar Részlet a horvát nyelvű kiadáshoz készült előszóból: "A Katonapszichológia című kézikönyv az alkalmazott pszichológia egyik fontos területéről szól. Kiadásával az a célunk, hogy széles körű áttekintést nyújtsunk a demokratikus társadalmak modern katonapszichológiájának ismeretanyagából, a szakirányú kutatások során szerzett hazai tapasztalatokból, a honvédő háború folyamán felszínre került és értéket szakmai információkból."

Szerk.: Zelimir Pavlina - Zoran Komar Részlet a...
Az Adriától a Kárpátokig - Útikönyv az első világháború magyar emlékeit keresőknek III. Az Adriától a Kárpátokig - Útikönyv az első világháború magyar emlékeit keresőknek III.
Bedécs Gyula

Nálunk csak egy kis darabka földön és rövid ideig ropogtak a fegyverek az első világháború idején, ezért hazánkban a harcoknak is csak kevés tárgyiasult emléke van. Nehéz azonban úgy a nemzeti örökség részévé tenni katonáink helytállását, kegyelettel adózni elesett családtagjaink bátorsága előtt és megidézni a szörnyű éveket, hogy az emlékezetnek alig van konkrét kapaszkodója a közvetlen környezetünkben...

Nálunk csak egy kis darabka földön és rövid ideig...
Civil-katonai kapcsolatok: a tudományok határán - Biztonság a XXI. században Civil-katonai kapcsolatok: a tudományok határán - Biztonság a XXI. században

Szerk.:Tálas Péter A hidegháború vége, a két nagy katonai tömb, a NATO és a Varsói Szerződés szembenállásának megszűnése alapvetően átformálta a nemzetközi kapcsolatokat, a demokratizálódás új hullámát indította el. Új biztonsági fenyegetéseket, kockázatokat állított előtérbe, így jelentősen alakította a haderők szerepkörét, valamint társadalmi státusát. A bipoláris világ vége azt is jelentette, hogy nagy lendületet vettek az olyan, korábban lassan vagy látensen végbemenő folyamatok, mint a globalizáció, az európai integráció, vagy éppen a tömeghadseregek hanyatlása. Az itt közreadott válogatott tanulmányok ahhoz segítik hozzá az olvasót, hogy közelebb kerüljön a haderők társadalmi helyét, szerepét, belső viszonyait érintő, a napjainkban végbemenő változások megértéséhez.

Ár: 1 868 Ft (2 490 Ft)
Szerk.:Tálas Péter A hidegháború vége, a két nagy...
A magyar királyi folyamerők és fegyverzetük 1920-1945 A magyar királyi folyamerők és fegyverzetük 1920-1945
Dr. Csonkaréti Károly-Sárhidai Gyula:

A két világháború között a Magyar Királyság katonai felső vezetése ? előrelátó módon ? jelentős erőfeszítéseket tett a hadihajós fegyvernem fenntartására és fejlesztésére. Az aprólékos anyaggyűjtés eredményeként napvilágot látott jelen kötet ? a szakszerű leírást számos dokumentum, rajz, fotó és festmény felhasználásával illusztrálva ? bemutatja a korabeli Magyar Folyamerők valamennyi úszóegységét, azok technikai jellemzőit és fedélzeti fegyverzetét.

Ár: 3 743 Ft (4 990 Ft)
A két világháború között a Magyar Királyság katonai...
Érték, teljesítmény, siker - Tanulmányok, esszék a katonapedagógia, katonai antropológia köréből Érték, teljesítmény, siker - Tanulmányok, esszék a katonapedagógia, katonai antropológia köréből
Harai Dénes

Tartalom: "Itt, Közép-Európában, mi magyarok is a történelem szövődményeiben élünk, szétszakadt világok zakatolnak, különösen az idősebb nemzedékekben. Jelen korunkban a kis népek visszaveszik valódi történelmüket és hőseiket, igyekeznek elszakadni mindattól, ami évtizedeken keresztül fogva tartotta őket. Ebben a helyzetben a neveléstudomány és annak részeként a katonapedagógia is stratégiai ágazat" - tartja a szerző, aki a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karának egyetemi tanára. Szakterülete a pedagógia, pedagógiai antropológia, a felnőttoktatás, valamint a személyközi kommunikáció. E témakörben írt tanulmányait, esszéit adja közre a kötet.

Ár: 2 400 Ft (3 200 Ft)
Tartalom: "Itt, Közép-Európában, mi magyarok is a...
A magyar katonai repülés kronológiája 1945-2008 A magyar katonai repülés kronológiája 1945-2008
Győri János

A mű számos szolgálati dokumentum, titkos vagy cenzúrázott katonai adat, parancs tükrében mutatja be a magyar légierő második világháború utáni vezetőit, az átszervezések indítékait, a gyakran változó diszlokáció miértjeit.

Ár: 6 750 Ft (9 000 Ft)
A mű számos szolgálati dokumentum, titkos vagy...
IRAK - Háborúra ítélve IRAK - Háborúra ítélve
Andor László-Tálas Péter-Valki László

A könyv azt a folyamatot tekinti át, amelynek során az Egyesült Államok eljutott az Irak elleni invázió megindításáig. A szerzők magyarázatot keresnek arra, hogy miért csatlakozott Nagy-Britannia az amerikai döntéshez, milyen megfontolások késztették Kelet-Közép-Európa kormányzatait arra, hogy politikailag támogassák az amerikai?brit koalíciót, illetve bemutatják a háborúellenes francia, német és az orosz álláspontot, a Biztonsági Tanácsban lezajlott drámai fejleményeket. Értékelik a tömegpusztító fegyverekkel kapcsolatos hivatalos állításokat, és persze azt is, hogy milyen szerepet játszott az iraki háborúban az olaj.

Ár: 2 460 Ft (3 280 Ft)
A könyv azt a folyamatot tekinti át, amelynek során az...