REMÉNY ÉS POKOL 1956 - KÉZZELFOGHATÓ HADTÖRTÉNELEM sorozat

Horváth Miklós

A 60 évvel ezelőtti fővárosi és vidéki események napjait idézi fel ez a gyűjtemény: hadtörténészek írásaival, több mint 300 fényképpel és térképpel, valamint korabeli dokumentumok (igazolványok, plakátok, röplapok, falragaszok és újságok) fakszimile nyomatával.A kötet melléklete két DVD (stúdióbeszélgetések hadtörténészekkel) és egy audio CD (1956 dalai), valamint egy nemzetőrkarszalag másolata.

ISBN: 978 963 327 7102
Szélesség: 30,2
Magasság: 26,6
Terjedelem: 68 oldal + 2 DVD + ajándék
Borító típusa: 1
Elérhetőség: Jelenleg nem kapható

Kapcsolódó termékek

Megmondtam előre - Összegyűjtött versek Megmondtam előre - Összegyűjtött versek
Szentmihályi Szabó Péter

Szentmihályi Szabó Péter számára a vers a szólás kitüntetett alkalma. Költői pályája az 1960-as években indult, 1972-ben jelent meg első verseskötete, a legutóbbi pedig 2011 karácsonyán. Az összegyűjtött versek a 15, már kiadott köteten kívül még az utóbbi évek három, eddig meg nem jelent kötetét tartalmazza, közel 1000 verset.

Ár: 7 425 Ft (9 900 Ft)
Szentmihályi Szabó Péter számára a vers a szólás...
Civil-katonai kapcsolatok: a tudományok határán - Biztonság a XXI. században Civil-katonai kapcsolatok: a tudományok határán - Biztonság a XXI. században

Szerk.:Tálas Péter A hidegháború vége, a két nagy katonai tömb, a NATO és a Varsói Szerződés szembenállásának megszűnése alapvetően átformálta a nemzetközi kapcsolatokat, a demokratizálódás új hullámát indította el. Új biztonsági fenyegetéseket, kockázatokat állított előtérbe, így jelentősen alakította a haderők szerepkörét, valamint társadalmi státusát. A bipoláris világ vége azt is jelentette, hogy nagy lendületet vettek az olyan, korábban lassan vagy látensen végbemenő folyamatok, mint a globalizáció, az európai integráció, vagy éppen a tömeghadseregek hanyatlása. Az itt közreadott válogatott tanulmányok ahhoz segítik hozzá az olvasót, hogy közelebb kerüljön a haderők társadalmi helyét, szerepét, belső viszonyait érintő, a napjainkban végbemenő változások megértéséhez.

Ár: 1 868 Ft (2 490 Ft)
Szerk.:Tálas Péter A hidegháború vége, a két nagy...
A Nagy Háború öröksége A Nagy Háború öröksége
Dr. Sallay Gergely

Ez a kötet a Hadtörténeti Múzeum leggazdagabb gyűjteményi anyagába, az első világháború írásos, képi és tárgyi emlékeibe enged különleges bepillantást – magyar szemszögből. Az 1914–1918 között dúló világháború centenáriumára elkészített állandó kiállítás válogatott műtárgyainak bemutatásával az intézmény munkatársai a háború különféle aspektusaival ismertetik meg az olvasót.

Ár: 7 200 Ft (9 600 Ft)
Ez a kötet a Hadtörténeti Múzeum leggazdagabb...
A félelem ellen - Biztonságpolitikai írások A félelem ellen - Biztonságpolitikai írások
Deák Péter

A szerző így ír a kötethez írt ajánlójában:,,A történelem ritka ajándéka, amikor egy biztonságpolitikával foglalkozó szakember valóban történelmi léptékű korszakváltás közvetlen tanúja és résztvevője lehet. Még akkor is így van ez, ha valamennyien tudjuk, hogy korszakváltások szakmai szempontból és természetüknél fogva nem kedveznek a nagy és maradandó tételalkotás bennünk élő törekvésének. A történelem mozgásai ugyanis ilyenkor a legkiszámíthatatlanabbak és leggyorsabbak, a társadalomtudományok által megfogalmazott igazságok szavatossága ilyenkor a legrövidebb, nem is beszélve a paradigmák velük járó változásáról, amelyek egyik napról a másikra képesek átírni korábban évtizedeken keresztül uralkodó nézeteket.? Ugyanakkor az ilyen történelmi időszakok a legkedvezőbbek a szakma ? jelen esetben a biztonságpolitika és a hadtudomány ? fejlődése és fejlesztése szempontjából, a történelem ilyenkor kényszerít bennünket leginkább kreativitásra, ilyenkor ösztönöz bennünket új paradigmák megfogalmazására, szembesít bennünket leggyorsabban tévedéseinkkel és igazságainkkal, adja meg a felfedezés örömét, nem is beszélve arról a hihetetlen élményről, amit korszakváltásban való közvetlen részvétel jelent.

Ár: 2 400 Ft (3 200 Ft)
A szerző így ír a kötethez írt ajánlójában:,,A...
A Rákóczi-szabadságharc hadserege 1703–1711 A Rákóczi-szabadságharc hadserege 1703–1711
Somogyi Győző

Somogyi Győző Kossuth-díjas szerző e kötete szemléletesen és átfogó módon jeleníti meg a XVIII. századi Közép- és Kelet-Európa hadseregét, hadviselését. Egy korszak hadtörténete azonban nemcsak az események bemutatásából áll: ide tartozik a fegyvertörténet, a katonai jelképek (zászlók, címerek), az egyenruha-történet. Mindezek bemutatásával kíván hű, kiegyensúlyozott képet festeni e kor szabadságharcáról. A szerző jellegzetes látásmódjával megalkotott kötet az EGY EZREDÉV HADBAN című sorozat legújabb tagja.

Kiadás éve: 2018

Nyelv: magyar, angol

Kötésmód: kartonált, ragasztókötés

Sorozat: Egy ezredév hadban

Ár: 2 243 Ft (2 990 Ft)
Somogyi Győző Kossuth-díjas szerző e kötete...
A világégés albuma - The album of the Great War Magyarország első világháborús képes krónikája - An illustrated chronicle of Hungary in the First World War A világégés albuma - The album of the Great War Magyarország első világháborús képes krónikája - An illustrated chronicle of Hungary in the First World War
Balla Tibor

Az első világháború a XX. század egyik legmeghatározóbb eseménye volt. A kötet szerzője több mint 200 korabeli fényképen keresztül mutatja be Magyarország Nagy Háború alatti szerepét és történetét.

Ár: 4 350 Ft (5 800 Ft)
Az első világháború a XX. század egyik...
A magyar katonai felsőoktatás története 1947-1956 A magyar katonai felsőoktatás története 1947-1956
M. Szabó Miklós

?Ajánlom e könyvet a katonai felsőoktatás mindenkori elkötelezett robotosainak. Remélem, a még élő egykori tanárok és akadémiai hallgatók, növendékek, ,visszafiatalodnak? a rettenetesen nehéz, ma már sok vonatkozásban érthetetlen vagy megmosolyogtató, mégis daliás időkhöz. S abban is reménykedem, hogy napjaink katonapedagógusainak, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem oktatóinak is sok ismeretet nyújt: miben gyökerezik mai tevékenységünk, miként vált egyre fejlettebbé az a munka, amit napjainkban végeznek ezen a rendkívül fontos területen. S mivel szemlátomást az a sorsa a magyar katonai felsőoktatás ,napszámosainak?, miszerint napról napra megküzdjenek azért, hogy teljesíthessék küldetésüket, javaslom, merítsünk erőt elődeink helytállásából!?

Ár: 2 460 Ft (3 280 Ft)
?Ajánlom e könyvet a katonai felsőoktatás mindenkori...
Idegen bírák előtt - Szombathelyi Ferenc újvidéki pere és kivégzése Idegen bírák előtt - Szombathelyi Ferenc újvidéki pere és kivégzése
Györkei Jenő

A kiadó 1990-ben jelentette meg Szombathelyi Ferenc tragikus sorsú vezérezredes visszaemlékezéseit. Most azoknak a kutatásoknak az eredményeit publikáljuk, melyeket Györkei Jenő végzett az újvidéki levéltárban. Kutatómunkája eredményeként első ízben kínálkozik lehetősége az olvasónak arra, hogy betekintsen a szabadkai per anyagába. A periratok közlését a szerző tanulmánya vezeti be, és a Legfelsőbb Bíróság 1994. március 16-án kelt felmentő ítélete egészíti ki.

Ár: 1 485 Ft (1 980 Ft)
A kiadó 1990-ben jelentette meg Szombathelyi Ferenc...
A magyar ejtőernyőzés 100 éve - 100 years of Hungarian pararchuting A magyar ejtőernyőzés 100 éve - 100 years of Hungarian pararchuting
Boldizsár Gábor - Gáll Gábor - Novák Béla

Az idén 100 éves magyar ejtőernyőzésről már számos kiváló szakmunka született, ám ezek egy-egy részterületre fókuszáltak. Jelen könyv szerzői arra törekedtek, hogy átfogó képet adjanak a hazai ejtőernyőzés történetéről. A kezdeti lépésektől napjainkig kísérhetjük figyelemmel a bejárt utat, mely bővelkedett kiemelkedő teljesítményekben, olykor pedig fájdalmas tragédiák árnyékolták be. A gazdagon illusztrált kötet néhány képével még nem találkozott korábban a nagyközönség. Kétnyelvű kiadás (magyar-angol).

Ár: 3 900 Ft (5 200 Ft)
Az idén 100 éves magyar ejtőernyőzésről már számos...
A nándorfehérvári csata 1456 A nándorfehérvári csata 1456
Cseh Valentin

Ez a kötet a nándorfehérvári csata történetét és előzményeit mutatja be a déli határvédelem kialakulásától Kapisztrán Szent János és Hunyadi János kultuszának XX. századi utóéletéig. 560 éve annak, hogy a nándorfehérvári diadal bebizonyította: a legyőzhetetlennek hitt Oszmán Birodalom sem verhetetlen. Az ostromnak komoly tétje volt. Ha elbukik a végvár, akkor II. Mehmed előtt megnyílik az út Magyarország és Európa elfoglalására. A vár védői hősies küzdelemben világraszóló győzelmet arattak. Az ostrom eseményeit foglalja össze ez a gazdagon illusztrált, szakmai alapossággal, igényességgel megírt mű.

Ár: 6 375 Ft (8 500 Ft)
Ez a kötet a nándorfehérvári csata történetét és...
Magyar hadizászlók Magyar hadizászlók
Somogyi Győző

A magyar hadizászlóknak a Kossuth-díjas szerző által e kötetbe rajzolt története exkluzív módon jeleníti meg Magyarország históriáját 800-tól napjainkig. Három jól elhatárolható korszakot vetít elénk:Az ősmagyar zászlók (800-1000) az Atilla-nemzetség fő zászlajának turul totemállat-ábrázolásától a fejedelmi Árpád-dinasztia vörös-ezüst sávos jelképéig terjedő korszakát, majd a Magyar Királyság (1000-1800) időszakának keresztény szimbolikáit. E korszak fő zászlómotívumai a vörös-ezüst Árpád-sávok, a vörös alapon zöld hármas halmon álló apostoli kettős kereszt, valamint Szűz Mária, a Magyarok Nagyasszonya.Végezetül a XVIII. század vége, amikor is megszületett háromszínű zászlónk, a nemzeti trikolór az addigi címer vörös-ezüst-zöld színeiből. Ennek címeres állami, címer nélküli nemzeti és farkasfogas katonai változatai jelentik a magyar zászlót napjainkig.Az eredeti szemlélettel, művészi látásmóddal alkotott mű az "EGY EZREDÉV HADBAN" sorozat legfrissebb tagjaként a szimbolika, vexillológia felől közelítvén bontja ki teljességében a magyar történelmet.

A magyar hadizászlóknak a Kossuth-díjas szerző által e...
1456, 1956 - 555 Years, 55 Years 1456, 1956 - 555 Years, 55 Years

1456-ban fél évezrede a kontinens szerves részeként hazánk a kereszténység pajzsaként hősiesen védte meg Nándorfehérvárnál Európát a szultán hatalmas seregével szemben, valószínűtlen győzelmet aratva. E győzelem óta a keresztény világban Magyarországért szólnak a harangok minden délben, nemzeti hőseinkre emlékeztetve. Ötszáz évvel Nándorfehérvár ostroma után, 1956 őszén a magyarok egy elnyomó és brutális kommunista rezsim ellen fogtak fegyvert. A ?pesti srácok? a végső győzelem esélye nélkül vették fel a harcot Budapest utcáin a forradalom eltiprására érkező szovjet csapatokkal. 555 éve több nemzet fiai páratlan példamutatással fogtak össze Európa védelméért, 55 éve azonban Európa cserben hagyta vérző testű gyermekét. E könyvben Nándorfehérvárra és a déli harangszóra, a magyar Szent Koronára, valamint Budapestre és a szabadság vérbe fojtott, de elfojthatatlan szavára emlékezünk Bartoniek Emma történész, Pálosfalvi Tamás és Horváth Miklós hadtörténészek műveivel. A könyv színes képekkel gazdagon illusztrált, és Nándorfehérvártól a Corvin közig címen magyar nyelven is megjelent.

Ár: 1 500 Ft (2 000 Ft)
1456-ban fél évezrede a kontinens szerves részeként...
Az első világháború magyar katonáinak öltözete, felszerelése és fegyverzete Az első világháború magyar katonáinak öltözete, felszerelése és fegyverzete
Udovecz György

A kötet tartalmazza az öltözeti alaptípusok jellegzetes darabjainak leírását, korabeli szabályzati rajzokkal, mérettáblázatokkal, valamint művészi ábrázolásokkal és eredeti tárgyakról, illetve minőségi másolatokról készült részletes fényképfelvételekkel kiegészítve. Az olvasó szeme előtt az egyes darabok viseleti renddé állnak össze, megtudhatja és megértheti, hogy mit, miért és milyen formában hordtak eleink.

Ár: 3 000 Ft (4 000 Ft)
A kötet tartalmazza az öltözeti alaptípusok...
A szabadságharc hadművészete 1848 - 1849 A szabadságharc hadművészete 1848 - 1849
Csikány Tamás

A szerző bemutatja a katonai vezetés különböző szintjeit és módjait, így a hadászati és a harcászati szintű vezetést, a várharcok vezetését és a "kisháborús" műveletek irányítását. A szabadságharc egyes eseményeit, illetve időszakát kiragadva kívánjuk bemutatni a katonai vezetést elősorban a magyar, de kikerülhetetlenül az osztrák oldalon is.

Ár: 4 650 Ft (6 200 Ft)
A szerző bemutatja a katonai vezetés különböző...
A háborúról A háborúról
Carl von Clausewitz

Tartalom: A nagy francia forradalom, majd a napóleoni háborúk a hadviselésben új korszak beköszöntét jelentették. Elengedhetetlenné vált új általános érvényű összefüggések megállapítása és rendszerbe foglalása. Ezt a korszak kétségtelenül legjelentősebb katonai teoretikusa Carl von Clausewitz oldotta meg leginkább időtállóan. A Zrínyi Kiadónál most megjelent legújabb magyar változat egy német nyelvű Clausewitz-könyv újrafordítása és lektorált szerkesztése, mely a katonai műveltség szélesítéséhez kíván hozzájárulni.

Ár: 6 750 Ft (9 000 Ft)
Tartalom: A nagy francia forradalom, majd a napóleoni...
A magyar katonai repülés története 1938 - 2008 A magyar katonai repülés története 1938 - 2008
Szabó József - M. Szabó Miklós

A katonai repülés krónikája szerves részét képezi a magyar haderő, a Magyar Honvédség históriájának, ugyanakkor része az egyetemes magyar repüléstörténetnek is. Így a katonai alakulatoknál folyó repülőkiképzés főbb eseményei nemcsak a katonai repülés, hanem az egyetemes magyar repülés fejlődéstörténetének is meghatározó állomásai voltak az elmúlt hét évtizedben. A szerzők a tárgyalt időszak szervezeti, szervezési, harcászati és haditechnikai ismérvei mellett hangsúlyosan szólnak könyvükben a harci technikát kezelő emberről, a személyi állományról. A magyar repülőcsapatok története során a hajózóállomány mindenkori harcértékében, hadrafoghatósági szintjében kifejeződik a parancsnokok és beosztottak, a mérnök-műszaki és más kiszolgáló állomány áldozatos, önzetlen és felelősségteljes munkája. A repülő-szakfőnökségek, -magasabbegységek, -egységek és -alegységek mindennapos tevékenységükkel bizonyították, hogy készek a haza légterének védelmére. A szerzők dokumentumértékű fekete-fehér és színes fotókkal illusztrált történeti áttekintésünkben kötelességünknek érezték, hogy emléket állítsanak mindazoknak a hajózó és más beosztású repülőkatonáknak, akik repülési feladataik végrehajtása közben a legdrágábbat, az életüket áldozták a haza légterének megvédéséért.

Ár: 3 743 Ft (4 990 Ft)
A katonai repülés krónikája szerves részét képezi a...
„Szigorúan titkos!”?  Nemzetbiztonsági almanach  A felderítés és hírszerzés, valamint a titkos információgyűjtés elméleti és gyakorlati kérdései „Szigorúan titkos!”? Nemzetbiztonsági almanach A felderítés és hírszerzés, valamint a titkos információgyűjtés elméleti és gyakorlati kérdései
Boda József

Ez a kötet nyíltan kíván szólni a titkos információgyűjtés múltjáról, jelenéről és jövőjéről. Mindezt a 21. században bekövetkezett társadalmi, politikai változások és az informatika területén bekövetkezett robbanásszerű fejlődés nemzetbiztonságot is befolyásoló hatásai teszik indokolttá. A könyv a szakemberek számára a szaktevékenységet összefoglaló mű. Az érdeklődő „civil” olvasók számára ismeretterjesztő olvasmány, amely betekintést enged a nemzetbiztonsági szolgálatok (titkosszolgálatok) működésébe, mind a katonai, mind a polgári szervezetekre kitérve: tisztázza az alapfogalmakat; ismerteti az egyetemes hírszerzés és elhárítás vázlatos történetét; bemutatja a titkos információgyűjtésre feljogosított hazai és nemzetközi szervezetek tevékenységét.

Ár: 4 125 Ft (5 500 Ft)
Ez a kötet nyíltan kíván szólni a titkos...
Császári és Királyi Haditengerészet – Matróznaplók Császári és Királyi Haditengerészet – Matróznaplók
Bálint Ferenc- Hideg István - Isztin Gyula

Az első matróznapló Harmat Lajos I. osztályú matróz, toronylövegmester naplója, mely tényszerűen fogalmazó, a hajón töltött élményeket, a tengerészek mindennapjait bemutató iromány. A napló az S.M.S. Erzherzog Karl csatahajó 1908-as földközi-tengeri hajóútja során íródott és úti leírásokat tartalmaz, a kikötőket mutatja be, a hajón töltött időt, és érdekes eseményeket mond el az olvasó számára.

Ilyen történetek például:

  • a spanyol királlyal való találkozás;
  • görög királlyal való találkozás;
  • matróz tragikus halála és temetése;
  • a konzulátuson fordítottan elhelyezve az osztrák és magyar címer, másnapra az osztrákok megfordították.

A második matróznapló Dóró Géza írnok – Hajószámvivő Iroda Vezetője - naplója, aki a háború kitörése előtt írta az olvasmányt 1912-ben az S.M.S. Zrínyi földközi-tengeri hajóútján. Ez egy leíró jellegű, a másikhoz képest más stílusban, nagy körmondatokkal, szép jellemzésekben bővelkedő iromány a hajókról, a tengerészek életéről, a tájról, a tengerről, a kikötőkről, a hajóutak során velük történt eseményekről.

Ilyen történetek például:

  • katonaszökevények begyűjtése;
  • matrózgyilkosság;
  • dohányosztás, zsoldosztás.

A harmadik, ami nem egy teljes napló, hanem egy visszaemlékezés, Magyar Ferenc torpedovormann-tól származik, aki a szerencsétlenül járt Szent István Csatahajón szolgált. A hadihajó volt a Monarchia flottájának legnagyobb hajója. A hajó az első útján olasz torpedók által elsüllyedt. A tengerész a hajón volt, mikor ez az eset történt, és teljesen élethűen mondja el személyes élményeit.

Kiadó: „IDEHAZA” – A Magyar Vidékért Egyesület

Ár: 2 125 Ft (2 500 Ft)
Az első matróznapló Harmat Lajos I. osztályú matróz,...
Flying aces – The most successful aviators of the Austro-Hungarian Monarchy and their equipment Flying aces – The most successful aviators of the Austro-Hungarian Monarchy and their equipment
László Gondos, András Nagy, Péter Pap, András Hatala, Ferenc Bálint, Károly Magó

This book on the flying aces of the Austro-Hungarian Monarchy has appeared to mark the centenary of the First World War. A result of long-running research work, it provides answers to several questions that have been unsettled for years, and makes a lot of new facts and figures available for researchers and the general public. This book is not only about the pilots lives and career. According to their individual specializations, the authors present the aircraft and weaponry for fighting air battles, the airmen's uniforms and pieces of equipment, and the badges and emblems used by them. Thanks to the extensive coverage of the subject, beyond those interested in the aerial warfare of the age, almost anybody can find information suiting their interest in this new monograph.

Ár: 6 000 Ft (8 000 Ft)
This book on the flying aces of the Austro-Hungarian...
Régi magyar fegyverek nem csak hagyományőrzők számára Régi magyar fegyverek nem csak hagyományőrzők számára
Dr. Hidán Csaba László

Eurázsia füves pusztáin alakult ki a lovas életmód és a lovas íjászat. A ló mint gyors harci eszköz, az íj mint távolható fegyver határozta meg a kor hadviselését. A sztyeppei harcosok azonban bőven el voltak látva közelharci fegyverekkel is. A pusztai lovas harcos alakja, viselete, fegyverzete, életformája, gondolkodásmódja a századok alatt alig változott. E könyv a lovasíjász-fegyverzetet, a hadviselet módját mutatja be képeken és rekonstrukciós rajzokon.

Eurázsia füves pusztáin alakult ki a lovas életmód és...