Szellem, hatalom, erőszak

Harai Dénes

A szellem, hatalom, erőszak egymást átható kérdésköreivel foglalkozik e kötet. Szakirodalmi kitekintéssel vizsgálja a szellemi terek szerkezeteit, a háború és a béke összefüggéseit. A könyv jelentős hozzájárulás a hadtudomány alapkérdéseinek elemzéséhez, ugyanakkor a gyakorlati vonatkozásokat is tárgyalja.

Haszonnal forgathatják a téma iránt érdeklődő olvasók, elemzők és tanárok egyaránt.

ISBN: 978 963 327 741 6
Ár: 3 900 Ft 5 200 Ft - 25 % kedvezmény
Elérhetőség: Jelenleg raktáron

Kapcsolódó termékek

Amikor felkel a nap - Így látom Tihanyt Amikor felkel a nap - Így látom Tihanyt
Korzenszky Richárd

Fény és víz: az ember egyik nélkül sem tudna élni. A Balaton számomra kimondhatatlan és megfoghatatlan ajándék. Mindig más. És mindig ugyanaz. Tihany - csend, csendesség, béke. Erről beszél számomra a víz, a fény, a Nap, a Hold. Ezt az igényt szeretném megláttatni. Bár nem vagyok fotóművész, ezért merek mégis néhány képemmel az emberek elé állni.

Ár: 3 750 Ft (5 000 Ft)
Fény és víz: az ember egyik nélkül sem tudna élni. A...
Középkereszt, tisztikereszt, lovagkereszt - A Magyar Érdemrend hősi halottainak emlékkönyve Középkereszt, tisztikereszt, lovagkereszt - A Magyar Érdemrend hősi halottainak emlékkönyve
Maruzs Roland

Tartalom: Minden nemzet alapvető erkölcsi feladata, hogy ne felejtse el azokat a hőseit, akik életüket áldozták a hazáért a harcmezőn. A halál utáni kitüntetés a hadseregekben régóta az áldozathozatal és a helytállás elismerésének elterjedt formája. Több mint tízezer hősi halált halt honfitársunk részesült a második világháborúban posztumusz kitüntetésben, közülük 874 fő részére adományozták a Magyar Érdemrend valamely fokozatát. A kötet arra tesz kísérletet, hogy megőrizze ezeknek a katonáinknak az emlékét

Ár: 4 500 Ft (6 000 Ft)
Tartalom: Minden nemzet alapvető erkölcsi feladata,...
Édenkert és hatalom - Biztonság a XXI. században sorozat Édenkert és hatalom - Biztonság a XXI. században sorozat
Robert Kagan

A transzatlanti szakadék okai mélyek, régóta fejtik ki hatásukat, és valószínűleg tartósan velünk maradnak. Amikor a nemzeti prioritások meghatározására, a fenyegetések azonosítására, a kihívások felismerésére, a kül- és biztonságpolitika kialakítására és alkalmazására kerül a sor, az Egyesült Államok és Európa külön utakon jár. Ezekre a politikai kérdésekre ad választ a kötet.

Ár: 1 990 Ft
A transzatlanti szakadék okai mélyek, régóta fejtik ki...
Mária Terézia magyar katonái 1740 – 1768  Hungarian soldiers of Maria Theresa 1740 – 1768 Mária Terézia magyar katonái 1740 – 1768 Hungarian soldiers of Maria Theresa 1740 – 1768
Somogyi Győző

Mária Terézia (1740–1780) korát két nagy európai háború határozta meg. Az osztrák örökösödési (1740–1748) és a hétéves (1756–1763) háború, melyben a magyar királyság nagy erőkkel vett részt. Ekkor született meg a modern magyar katonaság, és alakult ki a magyar egyenruhastílus. A huszárviselet egész Európában hódított. A huszár, a jellegzetes magyar könnyűlovas férfias és színpompás öltözetével, villámgyors és meglepő keleties harcmodorával a korszak egyik legsikeresebb katonája volt. Magyar tisztek vezetésével, magyaros öltözetű huszárcsapatokat szerveztek. Ekkor kerültek az európai nyelvekbe a „huszár”, „csákó”, „dolmány”, „szablya” és „csizma” szavak, megkezdődött a könnyűlovas magyar taktika elméleti feldolgozása a hazai és külföldi szakirodalomban. A korszak magyar hadereje két részből állt, huszár- és gyalogezredekből. Ezeket elsősorban főnemesek állították fel, akiket az uralkodó ezredtulajdonosoknak nevezett ki. Utánpótlásukat alapvetően toborzással igyekeztek biztosítani, ami ha nem bizonyult elégségesnek, következett a megyei katonaállítás és a nemesi felkelés. A haderő másik fontos eleme a katonai határőrvidék volt. Az ország déli és keleti szegélyét határőrezredekre osztották, melyekben a teljes férfilakosság 18 és 60 év között katonai szolgálatot teljesített. A horvát, szerb, német, román és székely határőrezredek magyaros egyenruhát viseltek és 70 000 fős állandó haderőt jelentettek.

Ár: 2 243 Ft (2 990 Ft)
Mária Terézia (1740–1780) korát két nagy európai...
Magyar honvédség 1945 – 1990 Magyar honvédség 1945 – 1990
Somogyi Győző

Hungarian defence forces 1945 – 1990

A Kossuth-díjas festőművész e kötetében bemutatja a Magyar Honvédség 1945–1990 között létrejött alakulatait, fegyvernemeit. Megismerhetjük e gazdagon illusztrált kiadványban ennek az időszaknak a viselettörténetét, a kor fegyverzetét, hadifelszerelését. Ehhez csatlakozik a haditechnikai eszközök, a katonai jelképek (zászlók, címerek) szemléletes, átfogó megjelenítése.

kiadás éve: 2019

puhafedeles, ragasztott kötés

Hungarian defence forces 1945 – 1990   A...
Túlélés Túlélés
Horváth Sándor

A szerző, Horváth Sándor volt kommandós és rendőri békefenntartó, aki a személyes biztonság terén egyedülálló gyakorlati tapasztalatra tett szet hazánkban, és a világ számos válságövezetében. Saját ismeretei felhasználásával, a rendelkezésre álló szakirodalom feldolgozásával, valamint további szakértők bevonásával készítette el ezt a részletes, jól érthető, gyakorlati életben is hasznosítható kézikönyvet. A művet így nem csak a válságövezetben dolgozó békefenntartók és a segélyszervezetek munkatársai használhatják eredményesen, de a mindennapi élet során is nagyon jól alkalmazható. ?Mindig használja józan ítélőképességét, kombinálva a könyv iránymutatásaival! Nincs két egyforma szituáció, nem is lehet felsorolni az összes lehetséges helyzetet és az azokra heyes megoldásokat. Egy adott szituációban Önnek kell meghozni a helyes döntést, néha pillanatok alatt, de a körülmények mérlegelésével!?

Ár: 2 117 Ft (2 490 Ft)
A szerző, Horváth Sándor volt kommandós és rendőri...
NATO 4.0 és Magyarország 20 év tagság – 30 év együttműködés NATO 4.0 és Magyarország 20 év tagság – 30 év együttműködés
Szenes Zoltán, Siposné Kecskeméthy Klára

2019-ben a NATO és Magyarország egymáshoz kapcsolódó évfordulókról emlékezik meg: 70 éve jött létre az Észak-atlanti Szövetség Szervezete, amelynek Magyarország 20 éve tagja. Az 1999. március 12-i bővítés jubileumára kiadott kötet nagy figyelmet fordít a NATO fejlődésének és működésének bemutatására, amivel hangsúlyozni szeretné a szövetség Magyarországra gyakorolt hatását. A magyar NATO-tagságot a szövetségi politika és működés részeként tárgyalja, az „egy mindenkiért, mindenki egyért” elvet érzékeltetve. A könyv „magyar” része a stratégiai koncepció hármas feladatrendszere (kollektív védelem, válságkezelés, kooperatív biztonság) alapján tárgyalja a hazai vonatkozású kérdéseket, amivel érzékelteti a rész és egész összefüggéseit, hangsúlyosan mutatva be a nemzetspecifikus kérdéseket. Így nemcsak egy egységes NATO-t ismer meg az olvasó, hanem a magyar példán keresztül el tudja képzelni a többi tagország hozzájárulását is – így rajzolva ki a szövetségi politika és működés egészét.

A magyar és angol nyelvű kötetet számos ábra, térkép és fénykép illusztrálja.

Megjelenés éve: 2019

keménytáblás

488 oldal

magyar és angol nyelvű

Ár: 6 375 Ft (8 500 Ft)
2019-ben a NATO és Magyarország egymáshoz kapcsolódó...
Görgei Artúr válogatott írásai Értekezések, vitairatok, cikkek, interjúk 1848 - 1915 Görgei Artúr válogatott írásai Értekezések, vitairatok, cikkek, interjúk 1848 - 1915
dr. Hermann Róbert

Görgei Artúr volt az 1848–1849. évi szabadságharc tábornoka, egy ideig hadügyminisztere és a hadsereg főparancsnoka. A tábornok német nyelvű emlékiratai 1852-ben, Lipcsében láttak napvilágot, ám magyar fordításuk csak 1911-ben, majd 1988-ban került a magyar olvasóközönség elé.

Görgei tábornok 1852 előtt és után a napi- és hetilapokban, illetve a folyóiratokban megjelent kisebb, időnként egyébként kötetnyi terjedelmű írásai azonban összegyűjtve mindmáig nem voltak hozzáférhetők, holott az ezekben foglaltak sok esetben kiegészítik és kiigazítják az emlékiratok egyes állításait, emellett bepillantást nyújtanak ennek a nem mindennapi elmének a gondolatvilágába.

E Görgei Artúr születésének 200. évfordulójára megjelent kötet közreadja a tábornok 1848-ban befejezett kémiai doktori értekezését, 1848–1849-es kiáltványait, beszédeit, 1861–1881 közötti hírlapi cikkeit és folyóiratokban megjelent tanulmányait, köztük azt a bírálatot, amelyet Görgei Henryk Dembiński emlékiratairól írt. A kötetben olvashatók még a tábornokkal 1884 és 1915 között készített interjúk, valamint azok az önéletrajzi jellegű levelek, amelyekben pályafutására, illetve 1848–1849 egyes szereplőire vonatkozó emlékeiről ír.

Ár: 5 100 Ft (6 800 Ft)
Görgei Artúr volt az 1848–1849. évi szabadságharc...
Béke poraikra I. Béke poraikra I.
Bús János - Szabó Péter

Dokumentumkönyv a II. világháborúban a keleti hadműveletek során elesett magyar katonákról és munkaszolgálatosokról

Ár: 5 831 Ft (6 860 Ft)
Dokumentumkönyv a II. világháborúban a keleti...
Repülőászok 1914 – 1918  Az Osztrák-Magyar Monarchia legsikeresebb légjárói és felszerelésük Repülőászok 1914 – 1918 Az Osztrák-Magyar Monarchia legsikeresebb légjárói és felszerelésük
Gondos László-Nagy András-Pap Péter-Hatala András-Bálint Ferenc-Magó Károly

A Nagy Háború százéves évfordulójának kapcsán született kötetből nem pusztán csak az egyes pilóták élettörténetét ismerhetjük meg. A szerzők egyéni szakterületüknek megfelelően bemutatják azokat a repülőgépeket és fegyverzetet, amivel a légi csatákat megvívták, ismertetik a repülőkatonák egyenruháját és felszereléseit, az általuk használt jelvényeket és jelképeket.

Ár: 5 625 Ft (7 500 Ft)
A Nagy Háború százéves évfordulójának kapcsán...
 A Légjáró -  Petróczy István, az első magyar katonai repülő élete A Légjáró - Petróczy István, az első magyar katonai repülő élete
Révész Tamás

A Magyar Légierő 75. évfordulója apropója kapcsán igazi csemege ez a magyar repüléstörténet egyik nagy szervezőjéről, az első magyar katonai pilóta életéről szóló monográfia. Petróczy István életútjáról eddig még nem jelent meg összefoglaló munka, és a szerző közel tízéves kutatómunkájának eredményeképpen eddig publikálatlan, hiánypótló információk is napvilágot láttak ebben a könyvben.

Ár: 4 125 Ft (5 500 Ft)
A Magyar Légierő 75. évfordulója apropója kapcsán...
Pro Militum Artibus - A hadtudományért Pro Militum Artibus - A hadtudományért
Ungvár Gyula

Az ezredfordulón, dr. Ungvár Gyula javaslatára a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Intézményi Tanácsa, a 2000. július 18-án kelt határozatával megalapította a Pro Militum Artibus (a hadtudományért) kitüntető címet, amelyet 2004-től posztumusz is adományozott. A kitüntetés célja a Magyar Honvédség, valamint a Magyar Néphadsereg, illetve a magyar katonai felsőoktatás szervezeti-technikai fejlesztése érdekében dolgozó, ezen a téren elévülhetetlen érdemekkel rendelkező, de - bármilyen okból - tudományos fokozatot nem szerzett elődök tevékenységének elismerése, emlékének megőrzése.

Ár: 1 500 Ft (2 000 Ft)
Az ezredfordulón, dr. Ungvár Gyula javaslatára a...
Főhajtás Főhajtás

Katonai Emlékpark Pákozd - Gazdagon illusztrált, figyelemre méltó alkotással gyarapodott a magyar hadtörténelem irodalma. A most megjelent kötet ?Főhajtás?-sal tiszteleg a hős magyar katonaelődök emléke előtt. A könyv bemutatja egyrészt a Katonai Emlékpark létrejöttét és struktúráját, másrészt a Pákozdhoz konkrét formában kapcsolódó 1848-as katonai hagyományokat. Az olvasó számos információval gazdagodhat a pákozdi csatától kezdve a magyar békefenntartók szolgálatát bemutató fejezetekig. A park kialakításának a kezdetektől fogva az volt a célja, hogy történelmünk e kiemelkedő helyszínén segítse a honvédelmi és a katonai értékek elfogadtatását és népszerűsítését. Külön tanulmányok adnak áttekintést a hadisírgondozásról és a harctérkutatásról. Az alaposság ? a gazdagon illusztráltság és a hitelesség mellett ? a könyv harmadik nagy értéke. Ezek teszik valóban értékes, nélkülözhetetlen alapművé.

Katonai Emlékpark Pákozd - Gazdagon illusztrált,...
Lovasíjász-fegyverzet I. - Horse archers' weapons I. Lovasíjász-fegyverzet I. - Horse archers' weapons I.
Somogyi Győző

Eurázsia nagy füves pusztáin alakult ki a lovas életmód és a lovas íjászat. A ló mint gyors közlekedési és harci eszköz, az íj mint távolható fegyver határozta meg a kor hadviselését. A pusztai lovas íjász alakja, viselete, fegyverzete, életformája, ízlése és gondolkodásmódja a századok alatt alig változott. E kötet a lovasíjász-fegyverzetet, a hadviselet módját mutatja be régészeti leletek és képes források alapján készült rekonstrukciós rajzokon.

Eurázsia nagy füves pusztáin alakult ki a lovas...
Így főznek a katonák Így főznek a katonák
Őszy-Tóth Gábriel

„Az asztal körül kialakulhat a bajtársiasság, a sorsközösség élménye, az együtt elköltött étkezések során kezdődhetnek vagy mélyülhetnek el barátságok, szakmai kapcsolatok. Az evés, vagy maga az ételnek a megosztása már egy olyan közös tapasztalás, ami egységbe kovácsol, csapatot képez − márpedig kevés olyan, a honvédséghez hasonló hely van, ahol na-gyobb szükségünk lenne arra, hogy embereink egységet alkotva, egymást támogatva és segítve védelmezzék határainkat, hazánkat, életünket és biztonságunkat. És mint tudjuk, nemritkán a férfi szívéhez a gyomrán át (is) vezet az út.”

Dr. Benkő Tibor vezérezredes

Honvéd Vezérkar főnök

- több mint 250 színes képpel

- cérnafűzött, keménytáblás

„Az asztal körül kialakulhat a bajtársiasság, a...
Nikápolytól Mohácsig - Nagy csaták sorozat Nikápolytól Mohácsig - Nagy csaták sorozat
Pálosfalvi Tamás

A Nagy csaták című sorozat második kötete a mohácsi csata előzményeit tárja fel. A szerző könyvének első fejezeteiben bemutatja a korabeli Európát és hadseregeit, a magyar hadszervezet fejlődését, valamint az Oszmán Birodalom felemelkedését és hadseregét. A szép kiállítású könyv százharminc év hadi krónikájából azokat a legjellemzőbb ütközeteket, ostromokat, csatákat tárgyalja, amelyeket a Magyar Királyság egy olyan hatalom ellen vívott, amely katonailag valamennyi európai kortársánál erősebb volt, és amely folyamatos hódításra rendezkedett be. Magyarország minden erejét megfeszítve kényszerült felvenni az egyenlőtlen küzdelmet, amely kezdettől fogva súlyos vereségekkel és végső bukással fenyegetett. Zsigmond és Mátyás csupán feltartóztathatták, késleltethették az oszmán előrenyomulást. Mátyás királynak az osztrákokkal vívott csatái megmutatták, hogy a hasonló társadalmi és katonai berendezkedésű ellenfelekkel szemben a magyar hadak nem játszottak alárendelt szerepet. Az Oszmán Birodalom ekkor olyan erős hadsereggel rendelkezett, hogy még a középkori Magyarországnál sokkal erősebb Habsburg Birodalomnak is közel kétszáz évébe telt, amíg az oszmán hatalmat sikerült végleg megroppantania. Mindennek fényében a középkori Magyar Királyság hősies küzdelme a vereségek dacára is csak elismerést érdemel. Ez a könyv - közel kétszáz illusztrációval, térképekkel, életrajzokkal és a fennmaradt korabeli forrásokból vett idézetekkel - ennek a küzdelemnek a bemutatására vállalkozik.

Ár: 3 375 Ft (4 500 Ft)
A Nagy csaták című sorozat második kötete a mohácsi...
A 21. század élettérháborúi a földért, a vízért, az élelemért, a...létezésért! A 21. század élettérháborúi a földért, a vízért, az élelemért, a...létezésért!
Isaszegi János

2015-ben jelent meg a Gondolat Kiadó gondozásában Isaszegi Jánosnak  A 21. század élettérháborúi a földért, a vízért, az élelemért, a …..létezésért című hiánypótló, átfogó, monografikus jellegű könyve. Egy olyan olvasmány, amely a négy évtizedet katonaként szolgáló, békemissziók és válságkezelő műveletek során három kontinens számos misszióját megjárt nyugállományú tábornok különleges alkotása. Már a vállalkozás címe is alapos tájékozottságot, jártasságot jelez a globális és regionális biztonsági környezetről szóló kutatások bőségesen rendelkezésre álló szakirodalmának tükrében. A mű további fontos erénye, hogy a tudományos nyelvezet ellenére olvasmányos, stílusa könnyed, mondatszerkesztése gördülékeny. A kiadó egyszerű, elegáns borítót tervezett. Az illusztrációk a nemzetközi szervezetek (ENSZ, EBESZ, NATO, EU) békefenntartó, békekikényszerítő, demokráciaépítő és válságkezelő műveleteit, valamint a Magyar Honvédség azokban való részvételét szemléltetik. 
A szerző, mintegy kézen fogva az olvasót, lépésről lépésre végigvezeti az élettérháborúk történetén. Bemutatja az átalakuló biztonságot, a többtényezős konfliktusokat, a nemzetközi szervezetek tevékenységét, sikereit és kudarcait, elemzi a világ biztonsági helyzetében történt változások okait és következményeit. A világ négy, kiemelt válságövezetére kiterjedően foglalkozik a 21. század új biztonsági kihívásaival, elemzi azok hatásait és prognosztizálható alakulását.

2015-ben jelent meg a Gondolat Kiadó gondozásában...
Tűzözön  Ahogyan én láttam Tűzözön Ahogyan én láttam
Kékkői László

Kékkői László hivatásos főhadnagyként a 25. gyaloghadosztállyal került ki a hadműveleti területre a második világháborúban. Lövészszázadának parancsnokaként sebesüléséig részese volt a véres harcoknak, amelyeket a 25. gyaloghadosztály vívott a többszörös szovjet–román túlerő feltartoztatására az úgynevezett tordai csatában. Kékkői László visszaemlékezése hiteles és nem utolsósorban olvasmányos. Élményeit lebilincselő formában osztja meg olvasóival, így válik izgalmassá, letehetetlenné a kötet, ugyanakkor hűen mutatja be a magyar honvédek helytállását. A könyvet ajánljuk azon katonákra emlékezve, akik hazájukért megtették a legtöbbet, amit ott és akkor elvártak tőlük.

Ár: 1 875 Ft (2 500 Ft)
Kékkői László hivatásos főhadnagyként a 25....
Magyarország és a CSDP Magyarország és a CSDP
Türke András István – Besenyő János – Wagner Péter

A tanulmánykötet szerzői különböző szempontokat elemezve mutatják be az Európai Unió közös biztonság- és védelempolitikáját (CSDP), valamint Magyarország szerepvállalását az EU-vezetésű válságkezelő műveletekben, missziókban.

Ár: 4 226 Ft (5 635 Ft)
A tanulmánykötet szerzői különböző szempontokat...
Ejtőernyősök - Leventék, sorkötelesek és sportolók - A polgári ejtőernyőzés története Magyarországon Ejtőernyősök - Leventék, sorkötelesek és sportolók - A polgári ejtőernyőzés története Magyarországon
Boda József

Ez a könyv emléket állít a „bátrak sportját” művelő civil ejtőernyősöknek, akik átélték a merészség örömét és megteremtették ezt a sportágat hazánkban.
Másrészt az a célja a kötetnek, hogy ösztönözze az extrém sportok iránt érdeklődő fiatalokat, vigyék tovább az ejtőernyőzés hagyományait.

Ez a könyv emléket állít a „bátrak sportját” művelő...