Táborjáró kisbaka - Honvédelmi ismeretek és játékos feladatok 10–14 gyerekeknek

Hovári Éva – Kiss Dezső

Ennek a könyvnek az olvasmányai ismereteket közvetítenek a honvédelem témakörében (a zászlóról, az alakiságról, ruházatról, rendfokozatokról és fegyverekről, tájékozódásról és felderítésről). Történetei felidézik a Magyarországot védő hazafias cselekedeteket, bemutatják hős eleink dicső tetteit. Ugyanakkor szórakoztató, játékos feladatokat, mindennapos tennivalókat is ad a gyerekeknek, hogy kipróbálják leleményességüket, kitartásukat és megtapasztalhassák egy honvédelmi tábor szinte valamennyi élményét. A könyvben kártya- és ügyességi játékok is találhatóak (például harckocsi és repülő összeállítható papírmakettje).

ISBN: 978 963 327 692 1
Elérhetőség: Jelenleg nem kapható

Kapcsolódó termékek

Túlélés Túlélés
Horváth Sándor

A szerző, Horváth Sándor volt kommandós és rendőri békefenntartó, aki a személyes biztonság terén egyedülálló gyakorlati tapasztalatra tett szet hazánkban, és a világ számos válságövezetében. Saját ismeretei felhasználásával, a rendelkezésre álló szakirodalom feldolgozásával, valamint további szakértők bevonásával készítette el ezt a részletes, jól érthető, gyakorlati életben is hasznosítható kézikönyvet. A művet így nem csak a válságövezetben dolgozó békefenntartók és a segélyszervezetek munkatársai használhatják eredményesen, de a mindennapi élet során is nagyon jól alkalmazható. ?Mindig használja józan ítélőképességét, kombinálva a könyv iránymutatásaival! Nincs két egyforma szituáció, nem is lehet felsorolni az összes lehetséges helyzetet és az azokra heyes megoldásokat. Egy adott szituációban Önnek kell meghozni a helyes döntést, néha pillanatok alatt, de a körülmények mérlegelésével!?

Ár: 2 117 Ft (2 490 Ft)
A szerző, Horváth Sándor volt kommandós és rendőri...
Álcaruhában  Fejezetek a hadműveleti-harcászati és csapatfelderítés történetéből (1945 - 2000) Álcaruhában Fejezetek a hadműveleti-harcászati és csapatfelderítés történetéből (1945 - 2000)
Somkutas Róbert

A „felderítőszakma” lassan formálódott attól kezdve, hogy 1949. március 16-án megalakult az 1. Felderítő Század Pécsett. Az ötvenes évek elejére szovjet harcászati elvek alapján, a magyar haderő mostohagyermekeként a semmiből jött létre a csapatfelderítés mint új szakcsapat. A szakma elismeréséig meglehetősen rögös utat kellett bejárni a felderítés elhivatottjainak. Ezt az utat mutatja be a könyv, a száraz tényeket színesítve a szerző közel negyedévszázados felderítőtevékenysége során szerezett tapasztalataival és katonatársai élményeivel.

Ár: 3 375 Ft (4 500 Ft)
A „felderítőszakma” lassan formálódott attól kezdve,...
A hadvezetés titkai A hadvezetés titkai
John Laffin

A hadviselés körülményei mindig változnak. A fontos taktikák lényege azonban soha nem változott olyan sokat, mint ahogy azt számos szerző szeretné elhitetni velünk. Alkalmazásuk módszerei ugyan változhattak, de John Laffin a hadvezetési elvek történelmi láncolatának felrajzolásával kimutatja, hogy például az Anglia által a második világháború koráig alkalmazott általános taktikai alapelvek egészen a rómaiakig vezethetők vissza, a német taktikai alapelvek pedig szoros összefüggésben állnak Nagy Sándor taktikáival. John Laffin munkájában a számos híres hadvezér között szerepel Nagy Károly, Dzsingisz kán, Cromwell, Turenne, Marlborough, Clive, Washington, Napóleon, Wellington, Moltke, Rommel és Montgomery.

Ár: 1 860 Ft (2 480 Ft)
A hadviselés körülményei mindig változnak. A fontos...
Magyarország, a vonakodó csatlós Magyarország, a vonakodó csatlós
J. F. Montgomery

A szerző az Amerikai Egyesült Államok egykori budapesti nagyköveteként Magyarország második világháborús útjának egyik koronatanújaként vetette papírra és jelentette meg 1947-ben emlékiratát, amely jelképes érvénnyel is figyelemre méltó hozzájárulás nemzeti sorsunk alakulásának, geopolitikai fekvésünk tragikusan ismétlődő következményeinek jobb megértéséhez. A maga korában ?elfogultságai és tévedései ellenére ? több értelemben is elsőrangú politikai jelentőségű könyv második, javított és kiegészített magyar nyelvű kiadása Frank Tibornak, az ELTE professzorának szerkesztésében és bevezető tanulmányával látott napvilágot.

Ár: 1 875 Ft (2 500 Ft)
A szerző az Amerikai Egyesült Államok egykori...
A NATO-ban dolgozni, Rómában élni A NATO-ban dolgozni, Rómában élni
Siposné dr. Kecskeméthy Klára

A szerző három és fél évet töltött Rómában a NATO Védelmi Akadémián fakultás-tanácsadóként. Beosztása ellátása során szerzett tapasztalatai és a római élettel kapcsolatos élményei mind a katonák, mind a civil érdeklődők számára tanulságos és élvezetes olvasmányul szolgálnak.

Ár: 2 243 Ft (2 990 Ft)
A szerző három és fél évet töltött Rómában a NATO...
A légtér védelmezői - MH Légi Vezetési és Irányítási Központ Csapathagyományok sorozat A légtér védelmezői - MH Légi Vezetési és Irányítási Központ Csapathagyományok sorozat

Ár: 1 500 Ft (2 000 Ft)
Őrzők, vigyázzatok a határra! Őrzők, vigyázzatok a határra!
Pósán László – Veszprémy László – Boda József – Isaszegi János

Határvédelem, határőrizet, határvadászok a középkortól napjainkig

Ez a hiánypótló kötet nagy történelmi időtávlatot ölel fel, napjaink aktuális határbiztonsági kihívásainak összefoglalásával zárva. Tudományos alapossággal vizsgálja a határőrizet, határvédelem kérdéseit, így az olvasó egy könyvet kézbe véve alkothat véleményt a határőrizet, valamint a határvédelem helyéről és szerepéről az egyén, a társadalom, illetve az állam életében, figyelembe véve távoli és közelebbi évszázadok, továbbá a mai kor tapasztalatait.

Ár: 5 850 Ft (7 800 Ft)
Határvédelem, határőrizet, határvadászok a középkortól...
A nemzetközi migráció és korunk biztonságpolitikai kihívásai A nemzetközi migráció és korunk biztonságpolitikai kihívásai
Szabó A. Ferenc

A nemzetközi migráció korunkban került a világ érdeklődésének homlokterébe: világméretű dinamikáját a társadalmi-gazdasági ösztönzők, szívóhatások határozzák meg; felgyorsítják a folyamatot, s az erőszak miatt erős torzulások közepette zajlik. ?A globális egységét újra visszanyert világ tehát éppen ott és abban nem globális, amiben leginkább annak kellene lennie. Ha a gazdálkodás, a tőke, a politikai rendszerek tekintetében megnyilvánuló szabad versengést nem hagyja az emberiség kiterjedni a nemzetközi migrációra, az emberek tényleg szabad és korlátok nélküli áramlására, akkor már leküzdöttnek vélt válságoknak nézünk elébe? - írja a szerző művében.

Ár: 2 235 Ft (2 980 Ft)
A nemzetközi migráció korunkban került a világ...
A remény rabjai - Irodalmi antológia A remény rabjai - Irodalmi antológia

Szerk.: Eszes Máté A Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Írószövetség legutóbbi közös irodalmi pályázatának gróf Batthyány Lajos születésének 200. évfordulója volt a témája. Az antológia a beérkezett legszínvonalasabb pályaművekből ad közre egy csokorra valót.

Ár: 1 125 Ft (1 500 Ft)
Szerk.: Eszes Máté A Honvédelmi Minisztérium és a...
Az Erdélyi Fejedelemség hadserege 1559 - 1690 - The army of Transylvania 1559 - 1690 Az Erdélyi Fejedelemség hadserege 1559 - 1690 - The army of Transylvania 1559 - 1690
Somogyi Győző

896-ban alapított magyar állam, 1000-től keresztény Magyar Királyság, 1920-ig az egész Kárpát-medencét magában foglalta, a mai Horvátország pedig a magyar Szent Korona alá tartozó társország volt. Az "Egy ezredév hadban" könyvsorozat ennek az államnak a katonai kultúráját, fegyverzetét, a huszár által méltán világhírű jellegzetes hadviseletét mutatja be hadtörténeti korszakonként színes rekonstrukciós rajzokon, angol és magyar nyelven.

896-ban alapított magyar állam, 1000-től keresztény...
A transzatlanti vita - Biztonság a XXI. században A transzatlanti vita - Biztonság a XXI. században

Szerk.:Vincze Hajnalka Jelen kötet a magyar közönség számára kívánja bemutatni a transzatlanti politikai-katonai dilemmák legfontosabb vetületeit, mégpedig az Európai Unió Biztonsági Tanulmányok Intézete által kiadott ?Váltás vagy szakadás? című könyvből válogatott tanulmányokkal. A téma kiváló külföldi szakértőinek írásai remélhetőleg sokak számára világosabbá teszik ezt a ma még gyakran homályos, vagy ellentmondásosan értékelt kérdéskört.

Ár: 1 868 Ft (2 490 Ft)
Szerk.:Vincze Hajnalka Jelen kötet a magyar közönség...
A magyar királyi folyamerők és fegyverzetük 1920-1945 A magyar királyi folyamerők és fegyverzetük 1920-1945
Dr. Csonkaréti Károly-Sárhidai Gyula:

A két világháború között a Magyar Királyság katonai felső vezetése ? előrelátó módon ? jelentős erőfeszítéseket tett a hadihajós fegyvernem fenntartására és fejlesztésére. Az aprólékos anyaggyűjtés eredményeként napvilágot látott jelen kötet ? a szakszerű leírást számos dokumentum, rajz, fotó és festmény felhasználásával illusztrálva ? bemutatja a korabeli Magyar Folyamerők valamennyi úszóegységét, azok technikai jellemzőit és fedélzeti fegyverzetét.

Ár: 3 743 Ft (4 990 Ft)
A két világháború között a Magyar Királyság katonai...
A 21. század élettérháborúi a földért, a vízért, az élelemért, a...létezésért! A 21. század élettérháborúi a földért, a vízért, az élelemért, a...létezésért!
Isaszegi János

2015-ben jelent meg a Gondolat Kiadó gondozásában Isaszegi Jánosnak  A 21. század élettérháborúi a földért, a vízért, az élelemért, a …..létezésért című hiánypótló, átfogó, monografikus jellegű könyve. Egy olyan olvasmány, amely a négy évtizedet katonaként szolgáló, békemissziók és válságkezelő műveletek során három kontinens számos misszióját megjárt nyugállományú tábornok különleges alkotása. Már a vállalkozás címe is alapos tájékozottságot, jártasságot jelez a globális és regionális biztonsági környezetről szóló kutatások bőségesen rendelkezésre álló szakirodalmának tükrében. A mű további fontos erénye, hogy a tudományos nyelvezet ellenére olvasmányos, stílusa könnyed, mondatszerkesztése gördülékeny. A kiadó egyszerű, elegáns borítót tervezett. Az illusztrációk a nemzetközi szervezetek (ENSZ, EBESZ, NATO, EU) békefenntartó, békekikényszerítő, demokráciaépítő és válságkezelő műveleteit, valamint a Magyar Honvédség azokban való részvételét szemléltetik. 
A szerző, mintegy kézen fogva az olvasót, lépésről lépésre végigvezeti az élettérháborúk történetén. Bemutatja az átalakuló biztonságot, a többtényezős konfliktusokat, a nemzetközi szervezetek tevékenységét, sikereit és kudarcait, elemzi a világ biztonsági helyzetében történt változások okait és következményeit. A világ négy, kiemelt válságövezetére kiterjedően foglalkozik a 21. század új biztonsági kihívásaival, elemzi azok hatásait és prognosztizálható alakulását.

Ár: 4 500 Ft (6 000 Ft)
2015-ben jelent meg a Gondolat Kiadó gondozásában...
Inter arma caritas – Fegyverek között a szeretet  20 éves a katolikus püspökség (DVD melléklettel) Inter arma caritas – Fegyverek között a szeretet 20 éves a katolikus püspökség (DVD melléklettel)

Az egyházak képviselői jelen voltak helyőrségekben és missziókban egyaránt. Ott voltak az ünnep, az öröm idején, de akkor is, amikor katonáink a halál árnyékában jártak. Biztattak, segítettek és vigasztaltak. Munkájuk gazdagítja a Magyar Honvédség hétköznapjait, legyen szó gyermektáborokról, zarándoklatokról, családi napokról. Ez a kötet gazdagon illusztrálva és DVD segítségével mutatja be személyes vallomásokon, visszaemlékezéseken keresztül azt az elhivatott szolgálatot, amelyet a tábori lelkészek végeznek a honvédelem ügyéért.

Ár: 3 750 Ft (5 000 Ft)
Az egyházak képviselői jelen voltak helyőrségekben és...
Vég(h)elszámolás-A korszakváltás katonája Vég(h)elszámolás-A korszakváltás katonája
Végh Ferenc

A Magyar Honvédség egykori parancsnokának, vezérkari főnökének könyve egy korszakról, egy átalakuló haderőről és egy korszakváltó katonáról. Egy sorsfordító időszakon átívelő hiteles életút, színes és fekete-fehér fotókkal illusztrált, lebilincselő krónikája.

A Magyar Honvédség egykori parancsnokának, vezérkari...
Cold war to warm cooperation – Egy amerikai város magyar katonái 1950 - 2014 Cold war to warm cooperation – Egy amerikai város magyar katonái 1950 - 2014
Szentkirályi Endre

Ez az angol és magyar nyelvű, mintegy 250 képpel illusztrált könyv azoknak a Clevelandben élő amerikai–magyaroknak az elbeszélt történelme, akik az Amerikai Egyesült Államok hadseregében szolgáltak 1950-től napjainkig.

A kötet szerzője, Szentkirályi Endre Clevelandben született és nevelkedett, a debreceni egyetemen doktorált. Korábban már szerkesztett néhány visszaemlékezés-gyűjteményt, valamint közreműködött az 56Films emigrációs magyarságról szóló dokumentumfilmjeiben. Jelenleg Cleveland környékén él, angoltanár. This book is about multiple generations of Hungarian–American Clevelanders who served in the United States military since 1950. The studies in the publication are in English and Hungarian, and illustrated with almost 250 photos. Endre Szentkirályi studied English and German at Cleveland State University, earned an MA in English at the University of Akron, and a PhD at the University of Debrecen in Hungary. He has edited several books of oral histories including 56 Stories and Clevelandben még élnek magyarok?He also consulted for the 56Films documentaries Journey Home, Inkubátor, and Heritage. He currently teaches English at Nordonia High School near Cleveland

Ár: 3 900 Ft (5 200 Ft)
Ez az angol és magyar nyelvű, mintegy 250 képpel...
Magyarország hadtörténete IV. – 1919-től napjainkig Magyarország hadtörténete IV. – 1919-től napjainkig

A sorozat negyedik kötete a trianoni diktátumtól az ország NATO-csatlakozásáig és az azt követő nemzetközi szerepvállalásokig mutatja be az eseményeket, egészen napjainkig.

A gazdagon illusztrált kötetben az időrendben összefoglalt hadtörténeti események mellett helyet kapott sok más téma is: a hadseregek felépítése, ellátása, felső vezetése, a hadkiegészítés rendszere, illetve a fegyvertörténet, az egyenruhák, kitüntetések és zászlók története.

Szerkesztő: Horváth Miklós

Ár: 7 425 Ft (9 900 Ft)
A sorozat negyedik kötete a trianoni diktátumtól az...
Kis magyar hadtörténet Kis magyar hadtörténet

Egy könyv, amely olvasmányos formában, ugyanakkor a tudományos követelményekből nem engedve mutatja be Magyarország hadtörténetét.Egy hadikrónika, amely megismerteti az olvasóval a magyar történelem katonai aspektusának legfontosabb tényeit és összefüggéseit, az ország beilleszkedését a nyugati kultúrkörbe, s a magyar hadügynek az európai hadügy fő folyamataival harmonizáló, illetve attól eltérő vonásait.Egy gazdagon illusztrált album több mint százhúsz látványos és különleges képpel és több mint harminc részletes hadjárati térképpel.

Ár: 4 875 Ft (6 500 Ft)
Egy könyv, amely olvasmányos formában, ugyanakkor a...
Gyógyításra esküdtünk! - Az MH Honvédkórház Baleseti Sebészeti Osztályának elmúlt 60 éve Gyógyításra esküdtünk! - Az MH Honvédkórház Baleseti Sebészeti Osztályának elmúlt 60 éve
Turcsán Anna

A Honvédkórház Általános Traumatológiai Osztálya 2012-ben ünnepli 60 éves fennállását. Az egykori és jelenlegi munkatársak, betegek humoros vagy szomorú történeteiről olvashatunk a könyvben, melyet azoknak ajánlunk, akik érdeklődnek az egészségügyi dolgozók mindennapjai iránt. A kiadványt olvasva egy titkos ablakon tekinthetünk be a minket gyógyító orvosok és nővérek szakmai életébe, így közelebb érezhetjük őket és sorsukat magunkhoz: "hétköznapi betegekhez".

Ár: 3 000 Ft (4 000 Ft)
A Honvédkórház Általános Traumatológiai Osztálya...
Fehérvári Fehérvári

Szerk.:Vermes Judit A csapathagyományok könyvsorozat jelen kötete a fehérvári MH 93. Petőfi Sándor Vegyvédelmi Zászlóaljat mutatja be. Az alakulat történetének rövid ismertetése mellett, az írás bemutatja a zászlóalj alaptevékenységét, a hadviselésben használt vegyi anyagokat, s az alakulat szervezetét. Az album gazdag képanyagot tartalmaz.

Szerk.:Vermes Judit A csapathagyományok könyvsorozat...